Húgyúti fertőzés gyermekkorban

2015. november 11., 09:04 , 774. szám

A késő őszi hűvös, nyirkos idő nagyon kedvez a különböző megbetegedéseknek, lévén, hogy sok káros mikroorganizmus éppen ezt az időjárást kedveli. A különféle kórok közül ez idő tájt hajlamosak vagyunk elkapni a húgyúti fertőzést is – mind a felnőttek, mind a gyermekek –, hiszen az is elegendő a felfázáshoz, ha túl vékony alsóneműt, nadrágot, zoknit, lábbelit viselünk, a felfázás pedig húgyúti fertőzéshez vezet. Emellett egyéb rizikófaktorok is ismertek, melyek ugyancsak kedveznek a betegség kialakulásának. A csecsemőkori húgyúti fertőzés pedig komoly problémák előjele is lehet. Érdemes hát szót ejteni a gyermekkori húgyúti fertőzésről.

– A gyermekek körében – a légúti megbetegedések után – a húgyúti fertőzés a leggyakrabban előforduló kór – fejti ki dr. Kovács Mária gyermekgyógyász, a Szürtei Orvosi Rendelő főorvosa. – Csecsemőkorban inkább a kisfiúkat, serdülőkorban pedig jobbára a kislányokat támadja meg. Leggyakrabban baktériumok okozzák, de az is előfordul, hogy vírusok váltják ki. Légcsőgyulladás is előidézheti, ha a véráram útján a fertőzés behatol a húgyutakba, míg felfázáskor alulról, a húgycső felől kerül be ugyanide az infekció. De a bélférgesség, kislányok esetében pedig a hüvelygyulladás is húgyúti fertőzéshez vezethet.

– Mik a betegség tünetei?

– Csecsemőkorban nincsenek specifikus szimptómák. Ha azonban a baba lázas, bágyadt, sápadt, étvágytalan, esetleg hány is, akkor a húgyúti fertőzés lehetőségére is gondolhatunk, és tisztázni kell: húgyúti fertőzéssel állunk-e szemben, vagy sem. Későbbi életkorban pedig a legfontosabb tünet a gyakori vizelés, az addig szobatiszta gyerek bevizel, fájdalmasan üríti a vizeletét, húgyhólyag-tájéki hasfájásra panaszkodik. A betegség diagnosztizálásához elengedhetetlen a vizeletvizsgálat. A vizeletminta vételekor azonban a szülők ügyeljenek rá, hogy reggeli vizeletmintát vegyenek a gyermeküktől, előtte alaposan mossák meg a gyereket, a vizeletminta felső részét aztán öntsék ki, és csak a vett vizelet középső részét öntsék át abba az edénybe, melyet vizeletminta-elemzésre küldenek. A csecsemőkorban jelentkező húgyúti fertőzés esetén pedig alaposan ki kell vizsgáltatni a kisgyermeket, urológiai szakvizsgálat elvégzésével, hogy kizárjuk a húgyúti fejlődési rendellenességet, mivel nagyon gyakran a húgyúti fertőzés az említett rendellenesség első jele.

– Miként kezelik a kis pácienseket, és hogyan lehet megelőzni a kór megjelenését?

– Antibakteriális terápiát alkalmazunk. Emellett fokozott folyadékbevitelre van szükség, hogy a gyermek pótolja a gyakori vizeléssel elvesztett folyadékmennyiséget, ugyanakkor jó, ha gyakran pisil a beteg, hogy a baktériumok minél hamarabb ürüljenek ki a szervezetéből. A megelőzésről szólva pedig hangsúlyozom az időjárásnak megfelelő öltözködést, továbbá azt, hogy idejében kezeljék ki a gyermek bélférgességét, kislányok esetében a hüvelygyulladást, és rá kell szoktatni a gyermeket a higiéniára, a popsi törlésekor ügyeljenek rá, hogy ne hátulról előrefelé töröljék azt, mert ilyenkor a húgyutak felé tolják a fertőzést.

Lajos Mihály