Nem kívánjuk soha többé sem magunknak, sem más népeknek

2015. december 2., 14:56 , 777. szám
Visk

1944 ősze a kárpátaljai magyar nemzetrész XX. századi szenvedéstörténetének legszomorúbb és legfájdalmasabb fejezete. 1989 óta minden év novemberében fájó szívvel hajtunk fejet a sztálinizmus, a málenykij robot ártatlan áldozatainak emléke előtt, arra intve a fiatalabb generációk tagjait: soha ne engedjék, hogy ilyen vagy hasonló, népek, nemzetek elleni gaztetteket bármilyen hatalom elkövessen. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megalakulása óta szorgalmazza az 1944 no­vem­berében háromnaposnak hirdetett helyreállító munkára erőszakkal elhurcolt több mint 40 000 kárpátaljai magyar és német nemzetiségű, semmiféle háborús bűnt el nem követett férfi (és több ezer nő) rehabilitációját. A Szövetség minden év őszén megemlékezéseket szervez vidékünk magyarok lakta településein, felidézve a málenykij robot áldozatainak emlékét, hogy bátorságukból, helytállásukból, a nemzet iránti hűségükből az utókor erőt merítsen napjaink és holnapjaink küzdelmeinek megvívásához.

A felső-Tisza-vidék jelentős településén, az egykori koronavárosban, Visken is megemlékeztek a sztálini terror áldozatairól.

1944. november 27-én a községből 300 férfit kísértek az őrök zuhogó esőben Husztra, majd gyalog Szolyvára, ahol már többen meghaltak. A három napból három év lett, minden harmadik Viskről elhurcolt férfinak pedig a szörnyű halált jelentette a hódítók akciója.

A megemlékezés istentisztelettel vette kezdetét, majd a templomkertben folytatódott, ahol Balázs István egykori fafaragó munkái emlékeztetnek a súlyos történelmi csapásra.

A 90. zsoltár eléneklése után a jelenlévőket Jenei Károly református lelkész köszöntötte. Ezt követően Czébely Lajos helytörténész, a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola magyartanára beszélt a történtekről. Elmondta, hogy a helyiek próbálták az elhurcoltakat kiszabadítani, a szovjetek által megbízott akkori községi vezető igazolta, hogy egyikük sem bandita, de mégsem engedték el őket. A viski polgárokban jó ideig fel sem merült a gyanú, hogy a szovjetek szándékosan vitték halálba a nem szláv őslakosokat.

A református gyülekezet kórusa lágerénekeket adott elő. Jőrös Enikő, a helyi magyar iskola tanulójának előadásában egy, a lágerben született verset hallhattak. A rendezvény koszorúzással és a Himnusz eléneklésével ért véget.

Nagypaládon november 28-án a Móricz Zsigmond Középiskolában emlékeztek meg a sztálinizmus áldozatairól a tanintézmény és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Nagypaládi Alapszervezete rendezésében.

A délelőtti órákban kondult meg a nagypaládi református templom harangja, tisztelgésül azok előtt, akik a sztálini diktatúra áldozataivá váltak. Sőtér Géza, a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola igazgatója emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy 1944 novemberében 112 nagypaládi férfit hurcoltak el málenykij robotra, akik közül 51 soha nem tért haza, soha nem láthatta viszont szeretteit. Sok áldozatról máig sem lehet tudni, hol van végső nyughelye, hiszen a Kárpátokon túli vidéktől egészen Szibériáig ezrek haltak meg. Dr. Torzsa István beregszászi magyar konzul arra hívta fel a figyelmet, hogy soha nem szabad elfeledkeznünk hőseinkről, akik inkább vállalták a nehéz robotot, a fogolytábort és a halált, mintsem megtagadják nemzetüket. Illés Katalin, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke beszédében kiemelte: tanuljunk az elhurcoltak példájából, akiket soha nem hagyott el a hitük. S ne feledjük: bennünket sem hagyott el az Isten, mert a háborús cselekmények ellenére van fedél a fejünk fölött, s családunk körében tölthetjük a közelgő ünnepet.

A lágerek borzalmait és a történelmi eseményeket a középiskola diákjai elevenítették fel, majd a temetőkertben helyezték el koszorúikat a sztálinizmus áldozatainak emlékművén.

Batáron november 29-én a helyi görögkatolikus templom udvarán emelt emlékműnél rótták le kegyeletüket a helyiek mindazok emléke előtt, akik soha nem tértek haza családjukhoz a háromnaposnak ígért helyreállító munkáról, a málenykij robotból.

A helyi református és gö­rög­katolikus egyház, a KMKSZ Batári Alapszervezete és a Batári Községi Könyvtár által idén is közösen szervezett megemlékezésre a vasárnapi szentliturgia után került sor. Sztepanyuk Angéla KMKSZ-elnök a 71 évvel ezelőtti eseményeket elevenítette fel, amikor is a megszálló szovjethatalom „Kárpátalja férfilakosságának színe-javát” lágerekbe hurcolta. Alig akadt olyan kárpátaljai család, amelyet ne érintett volna közvetlenül az elhurcolás. „Soha többé ne forduljon elő a málenykij robothoz hasonló tragédia, gyermekek ne nőjenek fel árván” – zárta emlékező beszédét Sztepanyuk Angéla. Gergely Teréz, a községi könyvtár vezetője arra szólította a jelenlévőket, hogy emlékezzenek a sztálini terror minden áldozatára, hiszen csak ezzel adhatják meg számukra az őket megillető tisztességet. És soha ne feledjük: a halál után jön a feltámadás, nem csupán az egyes ember, hanem az egész nemzet számára.

Az egyházak képviseletében Mészár István református lelkész és Lődár Jenő görögkatolikus parochus osztotta meg gondolatait az oly sok emberi életet követelt eseményekről. Sztojka Vanessza pedig énekkel emlékezett a kárpátaljai magyarság egyik legnagyobb tragédiájára.

Salánkon a hagyományokhoz híven idén is a Rákóczi-emlékparkban, az ott álló 1944-es emlékműnél november utolsó vasárnapján – amely most advent első vasárnapja is volt – hajtottak fejet a deportálás helybeli áldozatai előtt. Elsőként Kalanics Éva, a KMKSZ Salánki Alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Felidézte az emlékmű 1989-es felállításának történetét, melynek réztábláján 59 áldozat neve szerepel, és felolvasta a rávésett szöveget: „Ők azok, kiket negyvennégy őszén elhurcolt és megkínzott az önkény, ők azok, kik többé nem térhetnek haza, emléküket őrzi fiú és unoka.” Majd kitért a deportálásokra és az azt követő évek borzalmaira.

Kész Barnabás KMKSZ-es megyei tanácsi képviselő történelmi áttekintést nyújtott Salánk elmúlt évszázadairól. Elmondta, hogy az első és a második világégésből is kijutott nekünk, de a falu a két világháborúban együttvéve sem szenvedett annyit, mint az 1944-es őszi deportáláskor.

A községből összesen 301 férfit hurcoltak el, akiknek meg sem fordult a fejükben, hogy megtagadják magyarságukat. Az elhurcolások célja az volt, hogy megtörjék a kárpátaljai magyarság gerincét, majd elpusztítsák nemzetrészünket, ez tehát népirtás volt.

A felszólaló rámutatott, hogy bár Ukrajna a Szovjetunió jogutódja, még nem rehabilitálta a deportáltakat. Ám reményre ad okot, hogy újból a Legfelsőbb Tanács elé került a rehabilitációról szóló törvénytervezet. És nekünk itt és most mi a feladatunk? – tette fel a költői kérdést. Majd kifejtette: nekünk nem kell életünket adni magyarságunkért. Kötelességünk viszont, hogy évről évre összegyűljünk az emlékparkban, és megemlékezzünk az elhurcoltakról.

A beszédet követően helybeli iskolások idézték fel a deportáltak gondolatait. Végezetül pedig Kalanics Éva megköszönte a résztvevőknek, hogy eljöttek a megemlékezésre, és leszögezte: őseink emlékét meg kell őriznünk.

A bótrágyi KMKSZ-alapszervezet közössége november 27-én emlékezett a málenykij robot áldozataira. A településről 174 magyar embert vittek el a háromnapos munkára.

Az egybegyűlteket Barta András, a KMKSZ helyi alapszervezetének alelnöke köszöntötte. Ezt követően Faragó László beregszászi magyar konzul mondta el emlékeztető gondolatait. A konzul beszédében kiemelte, hogy a történelem folyamán nem először próbálták meg kiirtani a magyarokat. A málenykij robot borzalmas sebeket okozott a magyar nemzet testén, de végső célját, a teljes beolvasztást elérni nem tudta. A deportáltak közül a legkevesebben éppen erre a településre térhettek haza, mégis mind a mai napig erősen él a magyar szó.

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke beszédében felelevenítette a szovjetrendszerben tanított szándékos félrevezetéseket a málenykij robot kapcsán. Bár tiltották, mégis mindenkiben ott volt az emlékezés lángja. Amint mondta, az elhurcoltaknak az Istenbe vetett reménységen kívül más remény nem adatott. Kiemelte azt is, hogy a szándékos etnikai tisztogatás során a kárpátaljai magyar értelmiséget is igyekeztek kiirtani, papjainkat, pedagógusainkat is elhurcolták. Elmondta, hogy még nem történt meg a rehabilitáció az ukrán állam részéről. De nem szabad feladni, hinni kell és bízni, hogy egyszer megkapják ezek az ártatlan emberek az igazságtalan halálukért járó végtisztességet.

Horváth Árpád, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke beszédében leszögezte, hogy a kárpátaljai magyarságot megtörni nem lehet, bizonyítja ezt napjainkban az is, hogy még mindig emlékezünk. Példaértékűnek nevezte a kárpátaljai magyar anyák helytállását a nehéz időkben, amikor férjeiket, fiaikat elhurcolták, ők sokszor a családfenntartó szerepét vállalva magukra, egymást segítve vészelték át a válságos időket.

Az emlékezéseket Radvánszky Ferenc református lelkipásztor zárta, aki hangsúlyozta, hogy nem lehet a jelen és jövő felé haladni, ha nem vagyunk tisztában múltunkkal. „Üzenete van a múltnak, amelynek ismerete és tisztelete által megtalálhatjuk önazonosságunkat, küldetésünket és közösségünket” – mondta Radvánszky tiszteletes.

A megemlékezést a bótrágyi református gyülekezet énekkarának szolgálata, valamint Kecskés Orsolya és Izsák Fanni előadása tette emelkedettebbé. A rendezvény végén a jelenlévők gyertyákkal a kezükben kivonultak a templom elé, és együtt énekelték el a Szózatot.

Kisbégányban a helyi közösség a sztálinizmus áldozatainak emlékművénél rótta le kegyeletét. A rendezvényen az emlékeztető beszédek mellett elsorolták a 35 helyi áldozat neveit, akikről ma sem tudott, hol nyugosszák örök álmukat.

A megemlékezés végén a helyi polgármester és a KMKSZ-alapszervezet elnöke megkoszorúzták az emlékművet, az áldozatok hozzátartozói pedig elhelyezték az emlékezés és a kegyelet virágait.

Guton a református templomban elhangzó istentisztelet után a gyülekezet tagjai az emlékparkban felállított emlékműhöz vonultak át. Az emlékműnél Pocsai Gréta Holozsi Károly Fogolykarácsony Szolyván című versét szavalta el, melynek kapcsán Nagy Mária hitoktató elmondta, mennyire fontos volt őseinknek is Isten megtartó ereje, mert ezeket a táborokat Istenbe vetett hitük nélkül nem tudták volna túlélni azok, akik hazatértek.

Ezt követően Balogh Attila, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Nagy Szabolcs, Gut község református lelkipásztorának igehirdetése következett.

A megemlékezés a Szózat eléneklésével és az emlékmű megkoszorúzásával zárult.

Ráton november 29-én gyújtottak gyertyát a helyeik a római katolikus templomkertben emelt emlékműnél.

Illár Lénárd, a KMKSZ Ráti Alapszervezetének elnöke emlékeztetett: bár történelmünk során többször próbáltak bennünket, magyarokat beolvasztani, a sztálini terror alatt pedig egyenesen megsemmisíteni, de idáig mégis kitartottunk, megmaradtunk. Felszólalt a történelmi egyházak képviseletében Szimkovics Tibor református lelkész, Szolánszky Ágoston görögkatolikus parochus és Turzó Péter római katolikus plébános.

Az elhurcoltakra emlékezett műsorával a református egyház énekkara és a helyi iskolások.

Tégláson az elmúlt vasárnap szervezett megemlékezést a KMKSZ Téglási Alapszervezete a helyi temetőben.

A rendezvény kezdetén a Himnusz elhangzását követően Pálfi-Kovács Erika, az alapszervezet elnöke köszöntötte a jelenvélőket, ismertetve annak a 11 téglási hazafinak nevét, akik életüket adták magyarságukért. A helyi fiatalok minden elhunytért mécsest gyújtottak.

Dudar Fanni, Magyarország ungvári konzulja az emlékezés fontosságáról beszélt, s mint mondta: kötelességünk és egyben jogunk megtartani a hasonló eseményeket, mert csak úgy lehet erős jövőnk, ha ismerjük történelmünket. Andrejcsák-Tóth Anetta, a KMKSZ Palágykomoróci Alapszervezetének elnöke kiemelte, hogy a sztálini terror, a málenykij robot mély sebet ejtett a kárpátaljai magyarság testén. Jövőnk érdekében elengedhetetlen, hogy erre emlékezzünk, összetartsunk.

Az egyházak képviseletében Turzó Péter római katolikus plébános és Szkoropádszky Péter görögkatolikus áldozópap imádkozott az elhunytakért. Gulyás Márk előadásában Sajó Sándor Magyarnak lenni című verse hangzott el, a Téglási Dominus Kórus Kriczky Beáta vezetésével pedig hazafias énekeket adott elő.

Korláthelmecen idén is no­vember utolsó vasárnapján emlékeztek meg az elhurcoltakról.

A vasárnapi istentiszteletet követően, harangszóval kísérve vonultak a helyiek a temetőkertbe, ahol 16 lágerben maradt egykori falubelijük mellett megemlékeztek arról a 12 férfiról is, akik a fronton estek el, továbbá arról a három magyarországi katonáról, akiknek a sáncparton (árokparton – a szerk.) lelt földi maradványait évekkel ezelőtt vitték át a temetőkertbe. Kilétük máig ismeretlen. A korabeli történelmi eseményeket Gortvay Gizella, a KMKSZ Korláthelmeci Alapszervezetének elnöke elevenítette fel, kiemelve, hogy sokaknak az a bizonyos három nap az örökkévalóságot jelentette. Tízen tértek haza a lágerből, csontsoványra fogyva. Az átélt borzalmakról még csak beszélni sem mertek. Ma már nem élnek.

A helyiek énekkel, virággal és koszorúkkal emlékeztek az elhunytakra.

ve, lm, em