Budafok-Tétény és a Fidelitas cipősdoboz-akciója

Mikulás-napi ajándékok Mezőkaszonynak

2015. december 9., 09:44 , 778. szám

December 4-én Mező­kaszonyba látogatott Budafok-Tétény önkormányzatának küldöttsége, élén Szepesfalvy Anna alpolgármester asszonnyal, valamint a XXII. kerületi Fidelitas képviselőivel, hogy a kaszonyi óvodában nevelkedő 68 kisembernek Szent Miklós napja alkalmából örömet szerezzenek, valamint átadják azokat a számítástechnikai eszközöket, köztük számítógépeket, amelyekből hiányt szenved a település.

Az átadóünnepséget Sükösd Levente, Budafok-Tétény önkormányzatának sajtó- és kommunikációs vezető nyitotta meg. Szepesfalvy Anna alpolgármester elmondta, hogy Budafok-Tétény önkormányzata és a Fidelitas megkeresésére a már nálunk is jól ismert cipősdoboz-akció keretében rendeztek ajándékgyűjtést a kárpátaljai, azon belül a mezőkaszonyi gyermekek részére, amelynek részleteiről a www.ciposdoboz.com honlapon tájékozódhattak az érdeklődők. Szepesfalvy Anna elmondása szerint a Fidelitas úgy gondolta, hogy helyesebb, ha nem csak intézmények között jön létre kapcsolat, hanem egy személyesebb is a kerület, valamint a település lakói között. A gyűjtés egyik remek pontjaként az alpolgármester beszélt az ajándékok személyre szabottságáról is. A mezőkaszonyi szülők, óvodapedagógusok egy rövid levélben „tájékoztatták” az adakozni vágyókat arról, hogy a gyermek mivel szeret játszani, mi az, amivel föl lehet kelteni az érdeklődését. A begyűjtött leveleket feltöltötték az említett honlapra, ami alapján az ajándékozók össze tudtak állítani egy olyan ajándékcsomagot, amely személyesen annak a gyermeknek szól, akit ők kiválasztottak. 

Az alpolgármester asszony elmondta, hogy Budafok-Tétény önkormányzata nemcsak a kézbesítéssel járult hozzá a Fidelitas cipősdoboz-akciójához, hanem azzal is, hogy az ajándékok mellé számítástechnikai eszközöket „csatolt”.

Mezőkaszony polgármestere köszönetét fejezte ki Budafok-Téténynek az ajándékok kézbesítéséért, illetve a számítástechnikai eszközökért, amelyekre a községnek különösen nagy szüksége van, hiszen a hivatali számítógépek roppant elavultak. A megérkezett számítógépek közül a polgármester egyet-egyet a település iskolájának, a művészeti iskolának, az óvodának, illetve a községháza könyvelőségének ajándékozott.

Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul elmondta, hogy megható a gondoskodás, amit nap mint nap tapasztalhatunk az anyaország részéről. A segítség folyamatosan bizonyítja a magyar állam gondviselését, nem beszélve azokról a programokról, amelyek az elmúlt hónapokban jöttek létre vagy kerültek működőképes állapotba Magyarország és Kárpátalja között. „Biztos vagyok benne, hogy jövőre újabb és újabb lehetőségek lesznek” – hangsúlyozta a főkonzul. Kitért a Magyar Állandó Értekezlet döntésére is, melynek értelmében Kárpátaljára továbbra is változatlanul rendkívül nagy kormányzati figyelem fog irányulni, amelynek részeként akár egy, a vajdaságihoz hasonlóan nagy ívű gazdasági projekt is kezdetét veheti a régió fellendítésének érdekében.

Darcsi Karolina, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség politikai és kommunikációs titkára megköszönte Budafok-Tétény önkormányzatának azt a gondoskodást, azt a szeretet, amit a válság kezdetén elsők között nyújtottak és most is nyújtanak a kárpátaljai magyarságnak. Példaértékűnek tartotta a Budafok-Tétény és a Fidelitas személyre szabott, jól megszervezett ajándékgyűjtési akcióját, majd reményét fejezte ki, hogy a szervezet a következőkben is együtt tud majd működni és segíteni, támogatni tudja az ilyen programokat.

Az említett gyermekre szabott ajándékokat a kicsik az óvodában vehették át magától a Mikulástól, akinek ezt zenés-verses műsorral köszönték meg.

Budafok-Tétény nem először segít Mezőkaszony óvodájának: nemrég egymillió forintos támogatással járult hozzá az óvodások étkeztetéséhez.

rsz