Székelyföldi terrorvád: Az RMDSZ tárgyalt az államfővel és a miniszterelnökkel

2015. december 16., 10:37 , 779. szám

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Klaus Johannis államelnökkel és Dacian Ciolos kormányfővel folytatott tájékoztató beszélgetést a kézdivásárhelyi terrorvádról, és levélben tájékoztatta álláspontjáról az Európai Unió országainak bukaresti nagyköveteit.

A szövetség múlt csütörtöki közleménye szerint Kelemen Hunor a leghatározottabban visszautasította, hogy a román politika és média egyes képviselői a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani.

„Komoly aggodalomra ad okot, hogy a kézdivásárhelyi történéseket az eljáró hatóságok nyomán a román média nagy része a kollektív bűnösség elve alapján tálalta. Ennek könnyen belátható eredménye lehet, hogy a jogos magyar követeléseket is veszélyként könyveli el a román társadalom” – idézett a nagyköveteknek küldött levélből az RMDSZ közleménye.

Az RMDSZ elnöke közölte, hogy az elmúlt napokban mind Klaus Johannis államfőt, mind pedig Dacian Ciolos miniszterelnököt tájékoztatta a szövetség álláspontjáról, és mindketten osztották aggályait. Hozzátette, Románia vezetői megnyugtatták abban a tekintetben, hogy a történtek nem jelentenek irányváltást a romániai magyar kisebbséghez való viszonyban.

„Ezért talán nem ok nélkül bízhatunk abban, hogy az elmúlt napok turbulenciái nyomán a román és a magyar közösség viszonya ismét normalizálódik” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a nagyköveteknek szerdán eljuttatott levélben.

Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: a médiamanipuláció miatt tartotta fontosnak a tájékoztatást. Kitért azokra a súlyos torzításokra és manipulatív értelmezésekre, amelyek hosszú távon meghatározhatják többség és kisebbség viszonyát. Nehezményezte ugyanakkor azt is, hogy az illetékes hatóságok által még nem tisztázott ügyet a közéleti fórumokon azonnal összekapcsolták a párizsi terrorcselekményekkel, a sajtó pedig napokig a romániai magyarokra vonatkozó összeesküvés-elméletekkel volt tele.

„A DIICOT eljárása és a kialakuló médiahisztéria nem maradt nyom nélkül a többségében magyarok lakta Kézdivásárhely közösségében sem. Az elmúlt napokban százak tüntettek folyamatosan Beke István szabadon bocsátása mellett és a média méltatlan támadásai ellen” – hívta fel az uniós diplomácia figyelmét az RMDSZ elnöke, aki hangsúlyozta: az általa vezetett érdekvédelmi szervezet elutasít mindenfajta, bármilyen irányból érkező szélsőséget, hiszen bebizonyosodott, hogy 26 év alatt nem ezek határozták meg többség és kisebbség együttélését.

„A leghatározottabban visszautasítjuk azt, hogy a román politika és média egyes képviselői (...) a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani. Ez a fajta gondolkodásmód nemcsak hibás, hanem káros is. Képes lerombolni mindazt, amit az elmúlt negyedszázad során a román és magyar közösség közösen kialakított, mert aláássa a toleranciát és a társadalmi békét” – szögezte le tájékoztató levelében Kelemen Hunor.

(MTI/Kárpátalja)