A jubileumi tárlaton átadták az első Révész Imre-díjakat

25 éves a Révész Imre Társaság

2015. december 30., 09:57 , 781. szám

1990-ben kárpátaljai magyar képzőművészek alapították a Kárpátaljai Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságát (RIT) azzal a céllal, hogy elősegítse vidékünk magyar képző- és iparművészeinek szakmai fejlődését, segítse munkájukat. Az elmúlt negyedszázad alatt a társaság rendszeresen szervezett művésztáborokat tagjainak, ahová minden alkalommal meghívtak vendégművészeket is, továbbá eddig minden évben több kiállítást is szerveztek a művészetpártoló közönség legnagyobb örömére. Számos nagy sikerű tárlattal mutatkoztak be külföldön is. A december 22-én Ungváron, a Boksay József Szépművészeti Múzeumban megnyílt jubileumi kiállítás eltér a RIT szokásos év végi kiállításaitól, ezúttal az elmúlt 25 év legjelentősebbnek tartott alkotásait igyekeznek a művészek bemutatni. A társaság tagjai csak 2-3 fontos munkájukkal vannak jelen, a legnagyobb teremben pedig a RIT már közülünk eltávozott tagjainak alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás 2016. január 12-ig látogatható.

A RIT, a KMKSZ és a Boksay József Szépművészeti Múzeum által közösen megszervezett kiállítás megnyitóünnepségének vendégeit Erfán Ferenc festőművész, a múzeum igazgatója, a RIT alapító tagja köszöntötte.

Dr. Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy az ukrán és a magyar nép kultúrájának közelítéséért sokat tett a Révész Imre Társaság. A kárpátaljai magyar művészetet bemutató RIT-kiállítások megnyitóin mindig ott vannak mindkét nemzethez tartozó kárpátaljai művészek és művészetkedvelők. A társaság története érdekes és egyben példamutató, egy olyan önkéntes egyesülése a művészeknek, amely 25 éven keresztül fenn tudott maradni, és tudott működni Kárpátalján állami támogatás nélkül – emelte ki a KMKSZ elnöke, majd azt kívánta, hogy ez a társaság nagyon sokáig működjön még valamennyiünk örömére.

Dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Rákóczi-főiskola elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a RIT „huszonöt évvel ezelőtt, a Szovjetunióban egy fiatal szellemiségű közösség lázadása volt a rendszer ellen. Akkor azokkal a képekkel, amit magukból és rólunk meg akartak mutatni, az akkori hivatalos kultúrpolitikával szembementek. Ezek az alkotások nem a szocialista realizmusból fakadtak, nem a hivatalos irányvonalat követték, hanem sokkal szélesebb skálán mozogtak.”

Jurij Hleba, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal Kulturális Osztályának vezetője az előtte szólókhoz hasonló gondolatokat fogalmazott meg. Majd hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai emberekbe évszázadokon keresztül belerögződött egymás kultúrájának a tisztelete. A festők szabad emberek, vidékünkön pedig megvan minden feltétel ahhoz, hogy szabadon kifejezzék művészi elképzeléseiket, végezzék tevékenységüket. A Révész Imre Társaság tagjai, élükön az alapító tagokkal, igazolhatják, hogy soha senki nem zavarta és akadályozta meg őket abban, hogy nemzeti kultúrájukat kifejezzék, nemzeti hagyományaikat átvigyék a művészeti életbe. Ezt mindig szabadon megtehették.

Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul kijelentette, hogy a Révész Imre Társaság ma már nem pusztán a kárpátaljai magyar művészetnek, hanem egész Kárpátaljának fontos értéke, ha úgy tetszik „brendje”. A társaság alkotóira egyszerre jellemző a hűség a nagy elődök iránt, és a megújulással, az új látásmódokkal kapcsolatos nyitottság. A főkonzul bejelentette, hogy a Kárpátaljai Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa közösen megalapították a Révész Imre-díjat, amelyet művészek és művészetpártolók is megkaphatnak.

Magyar László, a RIT elnöke beszélt a díjak odaítélésének szempontjairól, illetve arról, hogy a díjjal jár egy Matl Péter szobrászművész által készített, Révész Imrét ábrázoló kis plakett is. Elsőként Orosz Ildikó vehette át a Révész Imre-díjat Cseh Áron ungvári magyar konzultól, a magyar kultúra, a magyar képzőművészet támogatásáért, hagyományaink megőrzéséért, a RIT tevékenységének megértéséért és támogatásáért.

Révész Imre-díjjal ismerték el továbbá a társaság két alapító tagjának, id. Hidi Endre keramikusművésznek és Benkő György festőművésznek a munkásságát.

Id. Hidi Endre kissé elérzékenyülten vette át a díjat Brenzovics Lászlótól, majd tudósítónknak a következőket nyilatkozta: „Jól megleptek. Egyáltalán nem is gondoltam arra, hogy én leszek az egyik díjazott. A Révész Imre Társaság huszonöt éves történetében én azt tartom a legfontosabbnak, hogy összefogja, egy közösségbe egyesíti a kárpátaljai magyar művészeket. Úgy gondolom, hogy az elmúlt 25 év miatt szégyenkeznünk nincs miért, igaz, dicsekednünk sem kell. Azt kívánnám minden egyes tagnak, hogy így tovább.”

Benkő György festőművész elmondta: „Nagyon felemelő a számomra, hogy nekem ítélték a díjat, ez az egész nap nagyon felemelő. Örülök annak, hogy itt, a központi teremben láthatjuk azoknak a RIT-tagoknak a képeit, akik már nem lehetnek közöttünk. Nagyon szerettem őket, Szemán Öcsit, Kolozsvári Lacit, Máriát, Tóth Lajost. Nagyon jóban voltunk, nagyra tartottam őket.

A RIT legfontosabb értéke szerintem a sokszínűség, sokrétűség – festészet, grafika, kisplasztika, kerámia, faliszőnyeg. Az itt kiállító művészek már régóta ismerik egymást és figyelik egymást, láthatóan hatnak is egymásra. Azt gondolom, hogy jó, amit a fiatalabb kollégáim csinálnak, jó ebbe a közösségbe tartozni. Bízom abban, hogy a következő huszonöt évben is fennmarad a társaság.”

Badó Zsolt