Sportnaptár 2016 (2)

2016. január 13., 10:13 , 783. szám

Legutóbbi számunkban az idei esztendő első felének legjelentősebb sporteseményeit soroltuk fel, most pedig 2016 második félévéből válogatunk.

Július

Szófiában július 4-e és 11-e között öttusa-Európa-bajnokságot rendeznek, amely egy hónappal a riói olimpia előtt jó ráhangolódási alkalom lesz az ötkarikás játékokra.

Miközben még javában tart a júniusban megkezdett foci-Eb, a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában már az 1. forduló mérkőzéseit is megrendezik, amelyekben valószínűleg már magyar csapatok is érdekeltek lesznek.

A második nyári hónap vége felé, 24-én rendezik a Formula-1-es Magyar GP-futamot a Hun­ga­roringen, így ezen a hétvégén egy kicsit az egész világ Magyarországra figyel majd.

Augusztus

Ha valaki nagy sportrajongó, és állandó munkája van, akkor mindenképpen azt javasolhatjuk neki, hogy augusztusra időzítse a szabadságolását, hiszen 5-től 21-ig Rio de Janeiro, illetve Brazília ad otthont a nyári olimpiai játékoknak.

Bár most már az olimpia programjában is szerepel a tenisz, a sportág kedvelőinek azért felhívjuk még a figyelmét, hogy augusztus 29-től szeptember 12-ig zajlik az US OPEN, a nyílt amerikai teniszbajnokság New Yorkban.

Szeptember

Szeptember 1-től 4-ig rendezik a jégkorong olimpiai selejtező tornák utolsó körét, és ha a magyar válogatott még ekkor is érdekelt lesz a sorozatban, akkor már ez a tény is bravúrnak számít.

Szeptember 6-án – ki tudja, hogy milyen Eb után? – a magyar labdarúgó-válogatott a Feröer-szigetek elleni találkozóval megkezdi a 2018-as vb selejtezősorozatát.

Ugyanebben a hónapban, 7-től 18-ig Rióban paralimpiát rendeznek.

Október

7-én és 10-én ismét fellépése lesz a magyar válogatottnak, előbb Svájcot látja vendégül, majd Lettországba utazik a nemzeti csapat.

Október 23-tól november 1-ig a teniszezőknél WTA-világbajnoksá­got rendeznek Szingapurban.

November

November 6-án gyorsasági­motoros vb-futamot rendeznek, rá egy hétre pedig a magyar labdarúgó-válogatott az Andorra elleni hazai meccsel zárja az idei esztendő vb-selejtező sorozatát.

November 25. és 27. között ismét fontos teniszesemény, a Davis-kupa döntője következik.

December

Ha december, akkor már megszokhattuk, hogy női kézilabdatorna jön. Alig egy hónapja, Dániában, bizony, a magyar válogatott alaposan elmaradt a várakozásoktól, de hátha december 4. és 18. között kárpótolnak majd bennünket Szucsánszkiék, ekkor ugyanis Svédországban kontinensbajnokságot rendeznek.

Az év utolsó hónapjában, 7. és 11. között az úszóknak rövidpályás vb-t rendeznek, majd 8. és 18. között a FIFA-klubvilágbajnokságot bonyolítják le.

(felvégi)