Ukrajnában történt

2016. január 20., 10:03 , 784. szám

Őrizetbe vették a munkácsi lövöldözés egyik résztvevőjét

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Legfőbb Ügyészség megbízásából őrizetbe vette a 2015. július 11-i tragikus munkácsi események egyik résztvevőjét – jelentette január 13-án az UNIAN hírügynökség.

A körözött személyt Cserkassziban fogták el. A férfi azért állt körözés alatt, mert rejtőzködött a bírósági szakasz előtti vizsgálatot végző hatóságok elől. Az illető alaposan gyanúsítható bűnszervezet létrehozásával súlyos, illetve különösen súlyos bűncselekmények elkövetésére, valamint az abban való részvétellel, és bűnszövetkezetben elkövetett, emberéletet veszélyeztető fegyverhasználattal – teszi hozzá a mukachevo.net.

Tavaly július 11-én Munkácson azután következett be a véres konfliktus, hogy kéttucatnyi fegyveres Pravij Szektor (Jobboldali Szektor) feliratú terepszínű egyenruhában, s azonos tartalmú matricákkal a járműveiken, felkereste Mihajlo Lanyo parlamenti képviselő irodáját. A találkozó tűzharcba torkollott. Sajtóhírek szerint 14-en megsebesültek a lövöldözésben, és halottjai is voltak az esetnek. A PSZ fegyveresei ezután bevették magukat a város környéki hegyek közé.

Porosenko: Idén helyre kell állítani az állami irányítást a Donyec-medence fölött

Már 2016-ban helyre kell állítani az állam fennhatóságát a Donyec-medence orosz támogatással megszállt területein – szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök múlt csütörtökön Kijevben, idén tartott első sajtóértekezletén, amelyről az MTI számolt be.

Hozzáfűzte, hogy az idei esztendőre két alapvető célt jelölt meg, amelyet államfőként meg kíván valósítani: a béketeremtést és „Ukrajna visszatérését” a Donyec-medencébe.

Hangsúlyozta, hogy a Kreml „őrült szembenállása” ellenére január 1-jétől életbe lépett Kijev szabadkereskedelmi megállapodása az Európai Unióval. Azt pedig, hogy az Európai Bizottság kedvező döntést hozott Ukrajna vízummentességének kérdésében, az államfő úgy értékelte, mint az Unió elégedettségét az ukrajnai reformokkal.

Mit ad a szabadkereskedelmi övezet a polgárnak?

Már a közeljövőben megtapasztalhatják az Európai Unióval közös szabadkereskedelmi övezet létrehozásának hatását az ukrán polgárok: olcsóbbak lesznek az európai termékek az üzletek polcain, de nem valamennyi, s nem azonnal – derül ki az UNIAN hírügynökség összeállításából.

Csupán néhány termék esetében tűnik el teljesen az importvám még az idén, az áruk többsége esetében ez csak fokozatosan, 2–10 év alatt megy végbe. Ukrajnában jelenleg átlagosan az importból származó termékek árának 7,6 százalékát teszi ki a vámilleték.

Néhány termék esetében a vám már január 1-jétől 0 százalékos lett. Ide sorolhatók például a ruházati és cukrászati termékek, valamint a sör. Azt is tudni kell, hogy a vámmentesség kizárólag az Európai Unióban előállított termékekre vonatkozik. Nem várható tehát az árak csökkenése például azon európai márkák esetében, amelyek termékeiket harmadik országokban állíttatják elő.

A szakértők figyelmeztetnek, hogy az importból származó termékek árai idén várhatóan átlagosan 2–4 százalékkal különböznek majd a tavalyiaktól.

Fogolycserében és újabb tűzszünetben állapodtak meg a kontaktcsoport minszki ülésén

Fogolycserében és újabb tűzszünetben állapodtak meg múlt szerdán a szembenálló felek Minszkben a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére életre hívott összekötő csoport idei első ülésén – közölte a testületben Kijevet képviselő Leonyid Kucsma volt ukrán elnök sajtótitkára a Facebook-on.

Darka Olifer bejegyzése szerint, melyet az MTI ismertet, a fogolycserét Kijev kezdeményezte a rajta kívül még Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló háromoldalú kontaktcsoport értekezletén. Elsősorban a sérülteket, a súlyosan betegeket és a nőket szándékoznak kicserélni – fűzte hozzá. Azt nem közölte, mikor várható a fogolycsere, csupán annyit, hogy a „közeljövőben”.

A „szegény” SZBU-sok „gazdag” rokonaik autóin járnak

A Ukrán Biztonsági Szolgálatnál (SZBU) tartott belső ellenőrzés során nem bukkantak korrupció nyomaira a testületben, s lezárták a vizsgálatot – derül ki a Szhemi (Sémák), a Szabadság Rádió és az UA: Persij Kanal televíziós csatorna közös projektjének összeállításából, melyet az Ukrajinszka Pravda ismertet. Az SZBU-nál azt követően került sor ellenőrzésre, hogy a Szhemi újságírói előző riportjukban, még 2015 novemberében, 11 luxusautót „dokumentáltak” a biztonsági szolgálat kijevi főosztályának munkatársainál.

A mostani belső vizsgálat megállapította, hogy mind a 11 jármű az SZBU-munkatársak rokonainak tulajdonát képezi. Sztepan Hrescsuk, az SZBU Kijev megyei főosztályának új vezetője az újságírók rendelkezésére bocsátotta a vizsgálatról készített jelentést. Ebből kiderül például, hogy az SZBU-s gépkocsipark „gyöngyszeme”, a 70–100 ezer dollárt érő BMW X5, amelyet egy Kerezvasz nevezetű munkatárs használ, az illető édesapjának a tulajdona. Magyarázatában Kerezvasz úr közölte, hogy a drága autó árát a család – köztük ő maga is – takarította meg az utóbbi néhány évben.

Összefoglalva: a biztonsági szolgálat munkatársai egytől egyig kisfizetésű hivatalnokok, akik kivétel nélkül gazdag rokonaik javait kényszerülnek használni – legalábbis az SZBU azt javasolja, hogy ebben higgyünk – írja kommentárjában a Szabadság Rádió ukrán nyelvű internetes változata.

Kitolat a Ferrari Ukrajnából

Kivonult az ukrán piacról a Lamborghini és a Ferrari olasz autógyártó, mert túl bizonytalan a helyi piac, és gyakorlatilag megszűnt a kereslet – írja az MTI.

Ukrajnában az első és egyetlen autószalon, ahol a Ferrarit árulták, 2011 júniusában nyílt meg Kijevben. Itt a legolcsóbb típus a 252 ezer 370 euróért kínált Ferrari California volt.

A nyitás évében jól ment az üzlet, 2014-ben azonban már csak két autót sikerült eladni a szalonban.

A tavalyi év még ennél is rosszabbul alakult, csupán egy Ferrari talált gazdára. Helyi sajtóértesülések szerint egy poltavai gazdálkodó volt a vevő.

Összeállította: ntk