Hívogat, búcsúztat, megvéd

2016. április 20., 11:19 , 797. szám

„A harangok hangja/mind azt mondja:/Kicsik-nagyok, gyertek/Isten haj­lé­ká­ba,/A templomba!” Egy gö­rög­katolikus egyházközség egyik legnagyobb kívánsága teljesült a közelmúltban: április 10-e óta a nagyszőlősi járási Ti­sza­ke­resz­túr gö­rög­ka­to­li­kus híveit is harang hívogatja Isten házába.

Túrmezei Erzsébet fent idézett szavai a templomi harangok legfőbb feladatáról szólnak, ám a harangok hivatása egy közösség életében sokkal nagyobb: megszólalnak, ha vihar fenyeget, búcsúztatják az elhunytat, hirdetik Krisztus feltámadását, a kenyér és a bor Krisztus testévé és lelkévé való átlényegülését.

Tiszakeresztúr lakosainak mintegy 20 %-a görögkatolikus. A településen 2009-ben került sor a görögkatolikus templom alapkövének letételére az akkor Trescsula József görögkatolikus áldozópap által vezetett egyházközségben. Azóta folyamatosan épült a templom, s 2014 májusában a gyülekez – mely addig a helyi iskolába vagy a községházára járt misére – elfoglalhatta új, a kenethozó asszonyok tiszteletére fölszentelt templomát.

Ám egy templom nem tekinthető befejezettnek addig, míg meg nem kondulnak harangjai. Sokak munkája és támogatása által április 10-én, a kenethozó asszonyok vasárnapján erre is sor került. Az ünnepi szentliturgia kezdetén Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerületének esperese áldotta meg az újonnan készült harangokat. Az eseményen jelen voltak az egyházközség korábbi papjai, Gajdos Attila, Csirpák József, Szűcs Ferenc, Fülöp János, akik a falu parochusaként maguk is hozzájártultak a templomépítés folyamatához, s természetesen az esperesi kerület több magyar áldozópapja, illetve a református egyház több híve is. Sipos József tiszakeresztúri református lelkész a liturgiát követően örömét fejezte ki, mivel ezentúl két harang hívogatja majd a híveket, továbbá kiemelte, hogy az elkészült templom és harang a falu fejlődését mutatja.

A 100 és a 60 kilogrammos harangok Lengyelországban öntötték. A harang főként közadakozásból készült, továbbá 200 ezer forinttal támogatta azt Dunaújváros önkormányzata (az egyházközségnek szánt pénzadományokból). A harangtartó vasszerkezet anyagát a Magyar Püspöki Kar által felajánlott összegből vásárolták, s a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum gondnoka, Pógyor István önzetlen munkája jóvoltából ennek elkészítésére már nem kellett költenie az egyházközségnek. Az előkészületekben a görögkatolikus hívek segítségére voltak a helyi reformátusok is.

A harangszentelés mérföldkő az egyházközség életében. Tennivaló van még bőven: az ikonosztázion, a kerítés és a padok elkészítése, beszerzése még hátravan.

Espán Rita