KMKSZ ISZ: Csapatépítő túra és a 20. alapszervezet Aknaszlatinán

2016. április 20., 11:31 , 797. szám

Április 16-án, szombaton tartotta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) első csapatépítő túráját, amelyen az addig 19 településen megalakult ISZ-alapszervezetek közül 18-nak a képviselői vettek részt. A 300 km-es túrára a közel 50 fiatal Beregszászból indult, s érintve Aknaszlatinát – ahol ugyanezen a napon megalakult az ISZ 20. alapszervezete – Máramarosszigeten tettek látogatást.

Az első alkalommal megrendezett egynapos csapatépítő túra célja az volt, hogy a kirándulás mozgalmasabb fejezete után egy közös beszélgetés keretében az alapszervezetek delegált tagjai ötleteket cseréljenek, vagy éppen adjanak egymásnak a jövőbeni tervek, célok megvalósítása kapcsán, valamint megbeszéljék azokat a problémákat, akadályokat, amelyekbe ilyenkor ütköznek.

A fiatalokból álló csoport Beregszászból kerekedett fel, majd vette az irányt az őket vendégül látó Aknaszlatinának, ahonnan átgyalogoltak a Romániában található határ menti településre, Máramarosszigetre. Itt a helyi idegenvezető mutatta meg a több mint 39 ezer lakosú, ma már csak 20%-ban magyarok lakta város nevezetességeit.

A máramarosszigeti kirán­du­lás után a csoportot az Ak­nasz­latinai 3. Számú Bolyai János Középiskolában Benedek Gellért, a KMKSZ ISZ Fel­ső-Tisza-vidéki Regionális Szervezetének alelnöke várta, hogy az építő jellegű diskurzus mellett megalakítsák az ISZ aknaszlatinai alapszervezetét.

Az alapítógyűlés előtt Benedek Imre, a középiskola igazgatója köszöntőbeszédében afeletti örömét fejezte ki, hogy az ISZ első csapatépítőjének fontos állomásául a szlatinai középiskolát választották. Az igazgató az intézetről elmondta, hogy az iskola Kárpátalja legkeletibb középiskolája, megfogalmazása szerint egy bástyája maréknyi magyarságunknak, amely „tartja a végeken a magyarságot”. A csapatépítővel kapcsolatban az igazgató úgy vélekedett, hogy minél többször kell olyan, a fiatalságot is bevonzó rendezvényeket tartani, amelyeknek a szelleme arra buzdítja Kárpátalja ifjúságát, hogy minden erejével próbálja megtartani a nemzetrészt.

Kocserha János alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy örvendetes a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének újraszerveződése és folyamatos megerősödése: „Úgy gondolom, hogy ez új színt fog vinni a kárpátaljai magyarság életébe, főleg itt, a végeken.” Kocserha János úgy vélekedett, hogy a fiatalság – amely dinamizmusa miatt „viszi előrébb a dolgokat”– munkája az az erő, amely a következő évszázadokra garantálhatja a magyarság megmaradását a vidéken.

Szedlák Gyula, a KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezetének elnöke beszédében örömét fejezte ki, hogy az iskola egyik termében összegyűlt fiatalok felvállalták azt a célt, hogy tovább erősítik a magyarságot Kárpátalján. „Nem lesz könnyű dolog” – hangsúlyozta az elnök, majd hozzátette, hogy reméli, a vállalt feladatokkal sikerrel megbirkóznak.

Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke beszédében elmondta, hogy két évvel ezelőtt, amikor megpróbálták újra életre hívni a szövetség ifjúsági tagozatát, kétségeik voltak afelől, hogy lesz-e elegendő olyan fiatal, aki „felsorakozik a zászló mögé”. Azóta 19 – az aknaszlatinaival együtt 20 – alapszervezet alakult meg olyan fiatalokkal, akik felvállalták a „nemzetőrzés” feladatát. „Van egyfajta feléledés az ifjúság körében – fogalmazott Dobsa István –, szeretnének csatlakozni és tenni azért, hogy Kárpátalján a magyar szó megmaradjon a következő évszázadokban.”

A köszöntők után került sor az aknaszlatinai ISZ-alap­szer­vezet alapító gyűlésére. A helyi alap­szervezet elnökévé Mitru At­tilát választották, az alelnök Mit­ru Barbara, az alapszervezet titkára pedig Benedek Renáta lett.

Az alapítógyűlés után a fiatalok az iskola udvarán beszélgettek az előttük álló feladatokról, a kitűzött célokról.

Úton hazafelé a csapatépítő túra záróakkordjaként az ifjak megtisztították a Bustyaháza határát jelző, még hónapokkal ezelőtt festékszórókkal elcsúfított, meggyalázott falunévtáblákat.

Szaniszló Róbert