Az Azov füstbe burkolta a Radát

2016. május 20., 16:49 , 802. szám

Tiltakozó menetet szervezett pénteken délelőtt Kijev központjában az Azov Civil Hadtest – jelentette az Ukrajinszka Pravda.

A menet résztvevői ukrán nemzeti zászlók alatt, transzparensekkel vonultak a Legfelső Tanács épületéhez. A rendezvény idejére a Hrusevszkij utcát lezárták a forgalom elől, az eseményt mintegy kétezer rendőr biztosította.

Az akciót „A nemzet követelése – nem a kapitulációra” jelszóval hirdették meg. Résztvevői az ellen tiltakoztak, hogy a Donyec-medencében helyhatósági választásokat rendezzenek „orosz forgatókönyv szerint”, tehát még azelőtt, hogy Ukrajna helyreállította volna az ellenőrzést keleti határai felett.

Az UNIAN Andrij Bileckij parlamenti képviselőre, az Azov vezetőjére hivatkozva azt írja, a menetben mintegy 10 ezren vettek részt. A tiltakozók a parlamenthez érve füstgránátokkal sűrű ködbe burkolták a törvényhozás épülete előtti teret. A füst leple alatt néhányan petárdákat dobáltak.

Az egybegyűltek előtt mondott beszédében Bileckij arra szólított fel, hogy akadályozzák meg a Donyec-medencei helyhatósági választások megrendezését. Szavai szerint a választások előkészítése aktívan zajlik. Az Azov vezetője jelezte, hogy akciójuk békés, résztvevőinek „nem érdekes megostromolni a parlamentet”. Kijelentette azonban, hogy a mai megmozdulás csupán figyelmeztetés. Amennyiben megkísérelnek választásokat rendezni a Donyec-medencében, fenntartják a jogot bármilyen lépésre.

A demonstráció dél körül rendbontás nélkül ért véget, Kijev központjában helyreállt a forgalom.

(pravda.com.ua/unian.ua/Kárpátalja)