Cimbora Fesztivál a Vereckei-hágón

2016. július 20., 10:10 , 810. szám
Fesztiválozók a Vereckei-hágón

Július 16-án első ízben szervezték meg a nemzetközi színezetű Cimbora Fesztivált a Vereckei-hágón található honfoglalási emlékmű közvetlen közelében, a Volóci járásban található Verebes település határában. A rendezvény nemzetközi színeit a szomszédos országok testvértelepüléseinek polgármesterei és a velük érkezett kisebb-nagyobb delegációk jelentették, amelyek tagjai között egyaránt voltak idősebbek és fiatalok Magyarországról, Romániából, Szlovákiából és Lengyelországból, és persze a helyi ukrán és magyar települések is részt vettek a fesztiválon.

A Cimbora Fesztivál egyik díszvendége, Vida László ungvári magyar konzul a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta, a fesztivál civil kezdeményezésre jött létre. Véleménye szerint remek, hogy a hágó nem csak negatív töltetű hírekben szerepel, értve ezen a honfoglalási emlékművel kapcsolatos incidenseket, amelyeknek a száma az utóbbi időben szerencsére csökkent. „Ez a kulturális rendezvény arról szól, hogy a közép-európai népek kölcsönösen tisztelik egymás kultúráját, nyelvét, hagyományait” – hangsúlyozta a konzul. A rendezvény logója, a hágó árnyékában történő kézfogást ábrázoló rajz nagyszerűen jelképezi ezt a népek közötti kölcsönös barátságot. A konzul szerint a rendezvény fontos és szimbolikus értékkel bír. Beszél a békéről, a párbeszédről, az együttműködésről, az ünneplésről. A testvértelepülések küldöttségei, delegációi a fesztivál alkalmával közösen tudnak eltölteni egy kellemes délutánt egymás kulturális hagyományait prezentáló műsorait nézve. Mindezek mellett egy másik fontos üzenete is lehet a fesztiválnak. Másképpen mutatja be magát a hágót. Mivel nemcsak történelmi emlékhely, egy ereklyéje a magyarságnak, hanem turisztikai „checkpoint” is, fontos, hogy a köztudatban így is szerepeljen – vélekedik Vida László.

Kerekes Miklós, Ajak polgármestere elmondta, hogy 10 éve tart a fesztiválra érkezett magyar, román, szlovák, lengyel és ukrán települések közötti együttműködés, amely tíz év után a Cimbora Fesztiválban teljesedhetett ki. Mint elmondta, az emlékmű a magyar nép számára rendkívüli történelmi jelentőséggel bír, ám nemcsak ebben rejlik a fontossága, hanem mostantól jelképe is egyfajta összefogásnak.

A fesztivál logója a partnerséget, együttműködést is jelenti a megjelent nemzetek között, függetlenül attól, hogy a hatalmak miként vélekednek a másik néppel való kapcsolatról.

A polgármester reméli, hogy a következő években rendszeresen megrendezésre kerül majd a Cimbora Fesztivál, amelynek a szervezésében egyre többen részt vesznek majd a vendégül látott országok közül is: „Jelenleg minden jel arra utal, hogy ennek a közös sikernek közös folytatása lesz.”

(Ajak Nagyközség Önkormányzata 2012 decemberében már aláírt egy szándéknyilatkozatot Verebes településsel, amelyben a jövőre vonatkozó gazdasági, társadalmi, kulturális együttműködést rögzítették a két település vezetői.)

Iván Pivkács, Verebes polgármestere is hasonló véleményen volt, mint Kerekes Miklós a hagyományteremtés kapcsán. Elmondta, hogy a szervezőkkel úgy gondolják, minden évben megrendezésre kerül majd a nemzetek közötti barátságot elmélyítő fesztivál. A helyszínnel kapcsolatban a polgármestertől megtudtuk, hogy a Vereckei-hágón 20-30 évvel ezelőtt is rendeztek fesztiválokat, ám az idő előrehaladtával ezek a rendezvények feledésbe merültek, de a Cimbora Fesztivál ismét visszahozná a köztudatba a hágót mint ilyen funkciót is betöltő pihenőhelyet.

A fesztivál nem volt zökkenőmentes, problémák voltak a megvilágítással, a hangosító berendezésekkel, de a hibákból tanulva a következő alkalom már sokkal gördülékenyebb lesz majd – fogalmazott Iván Pivkács.

A borús idő ellenére a szervezők igyekeztek biztosítani a fesztiválhangulatot. A különböző ételek és italok árusítása mellett a felállított színpadon az érdeklődők nemzeti-kulturális jellegű produkciókat tekinthettek meg egy-egy énekkar vagy együttes előadásában.

rsz