Bemutatókkal, kísérletekkel, kézművességgel tanulni

XXI. Anyanyelvi Irka-tábor

2016. augusztus 3., 09:46 , 812. szám

Huszonegyedik alkalommal szervezett tábort július 25. és 30. között a szórványtelepüléseken élő és tanuló diákok számára a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) gyermeklapja, az Irka. A XXI. Anyanyelvi Irka-táborra ez alkalommal is a Nagyberegi Református Líceumban került sor.

Az idei táborban 11 településről (többek között Bustyaháza, Fan­csi­ka, Tiszasásvár, Szolyva) összesen 45, nem feltétlenül magyar anyanyelvű, de magyar iskolába vagy magyar vasárnapi iskolába járó 6–14 éves diák vett részt. Igyekeztünk minél több olyan programot szervezni számukra, amelyek során egyrészt élőszóban gyakorolhatják a magyar nyelvet, másrészt új kifejezéseket is megtanulhatnak.

A résztvevőkkel Takács Mária, a KMPSZ szórványprogramjának felelőse, Szokolova Henrietta, a szolyvai magyar iskola tanítónője, Jószay Viktória, a Nagymuzsalyi Középiskola magyar szakos tanárnője és Molnár Szabina, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diákja foglalkozott. Munkájukban segítségükre voltak a főiskola és annak Felsőfokú Szakképzési Intézetének óvodapedagógia, szociálpedagógia, magyar és angol nyelv szakos, nyári tábori gyakorlatukat teljesítő diákjai, Kuzma Erika, Dobos Alexandra, Béres Fruzsina, Tóth Barbara, Puskás Veronika, Brekócki Evelin és Nagy Tamás. Állandó kézművesünk ismét a salánki Kalanics Éva volt, aki arra tanította, nevelte a gyerekeket, hogyan lehet egyszerű alapanyagokból egyszerű technikákkal alapanyag-takarékosan különböző játékeszközöket és dísztárgyakat, ékszereket készíteni.

A Nagyberegi Tájházban Csur­man-Puskás Anikó programfelelős mutatta be a résztvevőknek az épület helyiségeit, berendezési tárgyait. Ugyanitt kézműves-foglalkozásra is sor került: Kalanics Éva babát és kokárdát készített a gyerekekkel.

A Nagyberegi Kultúrház művészeti vezetője, Jaró Klaudia népi gyermekjátékokat oktatott a teljes társaságnak, majd két alkalommal külön a lányoknak a szatmári tánc lépéseit és a cseh eredetű polkát tanította. S míg a lányok táncoltak, addig a mezővári Orosz Bálint önvédelmi foglalkozást tartott a fiúknak.

Géczi Tihamér, a Nagyberegi Középiskola igazgatója, a helyi teremkerékpárosok edzője és csapata ez alkalommal is tartott teremkerékpár-bemutatót a tábor résztvevőinek. Az Irka Játsszunk tudóst! című rovatában lapszámról lapszámra otthon, egyszerű háztartási eszközökkel is elvégezhető kísérletek szerepelnek, ezekből mutatott néhányat a rovat egyik szerkesztőjeként Gabóda Béla, a Kárpátaljai Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Fiókintézetének vezetője, a Nagyberegi Középiskola kémiatanára. Ellátogattunk a Nagyberegi Középiskolába is, amely az egyetlen olyan iskola vidékünkön, ahol tanórák keretében tanulnak szőni a 10–11. osztályos lányok. Az iskola szakoktatója, Furman Éva a középiskola történetéről mesélt, bemutatta a múzeumot és a szövés menetét is.

A főiskola diákjai leendő szakmájuk gyakorlásaként ahhoz illeszkedő programokkal készültek, így például kézműves-foglalkozást vezettek, népi gyermekjátékokat tanítottak, anyanyelvi és sportvetélkedőt vezettek.

A hagyományokhoz híven, most is Ki mit tud?-dal zártuk a programot. Itt mutatkoztak be a szavaló-, ének- és rajzversenyre jelentkezett gyerekek. Utóbbin az Irka korábbi lapszámainak borítóiról kellett másolatot készíteni, s mindegyik résztvevő magáénak tudhatja most már a lap grafikusa, Kulin Ágnes eredeti borítótervét. A csapat plakátját és indulóját is bemutatták egyúttal, illetve minden csoport bemutatott egy táncot is. A vetélkedők jelentkezői külön ajándékot kaptak, ezek mellett pedig egy Irkával, egy táskával vagy pólóval s egy sapkával is megajándékoztuk a résztvevőket. Az ajándékokért köszönet a Dorcas Nemzetközi Segélyszervezetnek.

Espán Margaréta,

az Irka főszerkesztője, a tábor vezetője