Első Árpád-házi királyunkra emlékeztek Mezőkaszonyban

2016. augusztus 24., 10:17 , 815. szám

Augusztus 20-án immáron második alkalommal ünnepelték Szent István napját Mezőkaszonyban a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet szervezésében.

A rendezvény az ukrán és a magyar himnuszt követően a Kaszonyi Művészeti Iskola fúvószenekarának előadásával kezdődött. Ezt követően Kudlotyák Krisztina, a PCS igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében összefogásra és közösségépítésre biztatta a kaszonyiakat.

Orosz Ildikó megyei képviselő, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora köszöntő szavaiban kiemelte, hogy nincs más út előttünk, csak az Isten útja. Elmondta, hogy István király a maga korában felismerte és megvalósította azt az álmot, hogy egy Ázsiából ide vándorló nép letelepedjen és integrálódjon Európába. „Ez egy olyan üzenet a XXI. században, ami aktuális lehetne Európának, hiszen most is olyan tömegek jönnek, amelyek tagjai nem az integrálódás felé hajlanak” – fogalmazott Orosz Ildikó. Hangsúlyozta, hogy István király munkássága üzenet számunkra azért, mert meg tudta teremteni Európa közepén nyugat és kelet között a harmóniát. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy nemzetünk csak akkor maradhat meg, ha továbbra is bízunk Isten segítségében.

Erdei Péter beregszászi magyar konzul méltatta Szent István munkásságát. Szerinte minden előttünk élt nemzedéket próbára tett a történelem, és mindeddig kiállták ezeket a próbákat. Magyarország azért maradhatott fent, mert azokat az alapokat, melyeket Szent István tett le, mind a mai napig megőrizték elődeink. Ahogyan István kereste Európában, úgy keressük mi is a magyarság helyét az új kihívásokkal teli világban. Ehhez viszont, meg kell találnunk az egyensúlyt a körülöttünk élő nemzetekkel – fogalmazott Erdei Péter.

Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének és a Beregszászi Járási Tanácsnak az elnöke hangsúlyozta, hogy Szent István munkássága példa előttünk. Reményét fejezte ki, hogy a kaszonyiak ebben a szellemiségben tovább fognak törekedni a község felvirágoztatása érdekében. Beszélt az országban uralkodó nehéz állapotokról, s elmondta, hogy Magyarország kormánya továbbra is kiáll az egységes Ukrajna mellett, ezért segíti az itt élőket megmaradásukban.

A köszöntéseket Tóth Sándor, Mezőkaszony polgármestere és Radványszky Ferenc helyi református lelkész zárta.

A biztató gondolatokat követően kulturális programmal folytatódott a rendezvény. Baranyi Gyula, a Kaszonyi Művészeti Iskola diákja Presser Gábor és Sztevanovity Dusán Fényév távolság című művét adta elő, mellyel teljesen elvarázsolta a közönséget. Őt követték a helyi óvoda növendékei, akik műsorukban magyar, ukrán és cigány tánccal kápráztatták el a nézőket. Az apróságok percek alatt belopták magukat a közönség szívébe. A délután folyamán a helyi és beregszászi járási néptánccsoportok és énekegyüttesek, nyugdíjasklubok váltották egymást a színpadon. A magyar népzene és néptánc kárpátaljai reprezentánsai sem hiányoztak, a beregszászi Sodró együttes adott nagysikerű koncertet, és hívogatott mindenkit táncházba, majd őket követte a péterfalvai Kokas Banda és tanítványaik, a Napsugár hagyományőrző néptánccsoport. A népzene mellett más zenei műfajok előadói is képviseltették magukat, mint például az anyaországból érkezett Szekszárdi Gitárkvartett és a Szatmári duó, akiknek muzsikája az esti órák hangulatát emelte.

A kulturális program mellett kézművessátrak és a magyar gasztronómia jeles képviselői várták az érdeklődőket. De volt itt az apróságok számára is érdekesség: körhinta, ugrálóvár, arcfestők, óriáscsúszda, valamint a lovak szerelmesei számára ingyenesen kocsikázni is lehetett. Az ünnepség tűzijátékkal ért véget.

A rendezvény társszervezői a Gravis Mezőkaszony és Térsége Fejlesztéséért civil szervezet és a Kaszonyi Polgármesteri Hivatal, a fesztivál támogatói a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség voltak.

/VE/