A szó – teremtő varázslat

2016. október 4., 20:58 , 821. szám

Szeptember 29-én a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a „Tanulás Uniójáért” Közhasznú Alapítvány a magyar népmese napja alkalmából mesemondó versenyt szervezett Beregszászban.

A program olyannyira népszerű lett, hogy közel 120 fiatal jelentkezett a megmérettetésre, meglepve ezzel a szervezőket is. A hatalmas érdeklődés miatt a versenyen öt korcsoportban mérettettek meg a jelentkezők. Minden csoportban egy három főből álló szakavatott zsűri pontozta a produkciókat a meseválasztás, a művészi beszéd és a művészi teljesítmény figyelembe vétele alapján.

A mesemondó verseny megnyitóján Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a rendezvény házigazdája köszöntőjében kiemelte, hogy a népmese őrizte meg sok esetben a történelmünket, gondolkodásunkat. A mesén keresztül tanították meg a gyerekeknek a közös munka kapcsán, hogy hogyan kell élni, viselkedni. Nagyon fontos a mese, mert ebben minden bölcsesség, filozófia benne van a maga egyszerűségében. „Ha mesét hallgattok, mindig próbáljátok meg megfejteni azt a kis üzenetet, amiről a mese szól, s amit megtanultok, ti is adjátok tovább majd gyermekeiteknek, mert így marad fenn a mese” – mondta a rektor asszony.

Tomcsik Eleonóra, „A Tanulás Uniójáért” Közhasznú Alapítvány elnöke elmondta, hogy közös hagyományaink olyan összetartó erővel bírnak, hogy minket, magyarokat, bárhol legyünk a világon, ez összetart. A népmese az a tiszta forrás, amelyből szépség, becsületesség és bátorság árad. „A mese felkészít minket az élet különböző helyzeteire.”

Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica igazgatója beszédében hangsúlyozta: „A szó varázslat, varázslat, amellyel teremteni tudunk, ma itt a lehetőség mindenki számára, hogy teremtsen.” Elmondta, hogy örömükre szolgál, hogy egy ilyen napon 100 fölötti létszámmal vannak jelen. Ékes bizonyítéka ez annak, hogy van igény a mesére.

A 3–6 évesek kategóriájában Bahus Jázmint, a Gáti Kovács Vilmos Középiskola diákját választotta a legjobbnak a zsűri. A legkisebbek közül az Irka gyermeklap különdíjjal jutalmazta a legfiatalabb versenyzőt, Jakab Noémit, a Batári Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda növendékét, akinek a lap főszerkesztője, Espán Margaréta adta át ajándékát.

A második kategóriában a 7–8 évesek indultak, ők voltak a legtöbben, így itt két csoportra osztották a résztvevőket. Az első helyen Harsányi Dorina, a Gáti Kovács Vilmos Középiskola és Szerényi Barbara, a Dédai Általános Iskola diákja végzett.

A 9–10 évesek alkották a harmadik kategóriát, itt az első Sinkó Mirjam, a Verbőci Középiskola diákja lett. A negyedik kategóriába a 11–13 évesek kerültek. A zsűritagok itt két első helyezettet választottak: Levcsenkó Tódort, a Be­reg­szá­szi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola és Kulikovszki Alexandrát, a Dédai Általános Iskola diákját. Az ötödik kategória a 14–16 éveseké volt, az első helyet itt Ta­kár Brendon, az Aknaszlatinai Bo­lyai János Középiskola diákja nyerte el.

Az első helyezést elért diákok a versenyen ajándékcsomagot, oklevelet és 200 hrivnyás ajándékutalványt nyertek, amit az Astra bevásárlóközpont második emeleti tanszerboltjában használhatnak fel.

A rendezvényen fellépett a Trump at Club együttes. Egy mesemondó-egyéniség a XXI. században címmel a salánki Kenéz Anna emlékére Kész Réka, a Debrecni Egyetem hallgatója tartott előadást. A programot a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Váradi Enikő