Élő történelemóra a munkácsi öregcserkészekkel Vereckén

Olvasói levél

2016. október 5., 09:36 , 821. szám

Szeptember utolsó vasárnapján felkerekedett a 10. Sz. Munkácsy Mihály Öregcserkészcsapat Zemkó Tibor csapatparancsnok vezetésével, hogy ellátogasson a vereckei honfoglalási emlékműhöz. Régi vágyuk volt a csapattársaknak, hogy eljussanak a számukra oly becses emlékhelyhez. Nekünk, mármint a jelenlegi csapattagok többségének ez volt az első utunk Vereckére.

A természet szépsége lenyűgözött mindenkit már az odaút alatt, az emlékmű környéke meg egyenesen festői látványt nyújtott. Az ősz ugyan a tájat még nem aranyozta be, a szívünket viszont annál inkább.

A Himnusz eléneklése és a közös ima elhangzása után rendhagyó történelemórát tartva idéztük fel a honfoglaláskori eseményeket, őseink bejövetelét, majd az emlékmű megépítésének körülményeit és későbbi viszontagságos sorsát.

A vereckei kirándulás mindannyiunk számára maradandó élményt jelentett. Azt kívánjuk mindenkinek, hogy aki még nem tette tiszteletét ennél az emlékhelynél, tegye meg azt a jövőben. Ez a mi zarándokhelyünk, méltán lehetünk rá büszkék.

Fedeles Jenő

csapattag