Nem korlátozhatják a kisebbségek jogait Ukrajnában!

Bocskor Andrea sajtóközleménye

2016. október 27., 10:52 , 825. szám

Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője tiltakozását fejezi ki a napokban nyilvánosságra került ukrajnai oktatási reformok elfogadását illetően, melyek súlyosan sértik az országban élő nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatáshoz fűződő alkotmányos jogát. „Súlyos asszimiláló hatása lesz, ha elfogadják a tervezetet!” – hívta fel a figyelmet a kárpátaljai származású képviselő.

Az ukrán oktatási tárca hivatalos honlapján jelent meg a hír, amely szerint módosítják az oktatási törvénynek az oktatás nyelvére vonatkozó cikkelyét. Az ukrán parlament első olvasatban már elfogadta a nemzeti kisebbségek anyanyelven történő oktatása ellen irányuló törvénytervezetet. Az oktatás nyelvével kapcsolatos törvénytervezet szerint a nemzetiségi tanulóknak az ukrán nyelv mellett csupán joguk van az anyanyelvű oktatáshoz – ám az nem garantált számukra –, és csak azokon a helyeken, ahol az adott nemzeti kisebbség egy tömbben él. Ez megfosztja a szórvány magyar területeken élőket az anyanyelvi oktatás lehetőségétől, aminek egyértelmű asszimilációs következménye lesz. Az oktatási minisztérium illetékesei a fent említett törvénnyel megsértik a nemzeti kisebbségekhez tartozó ukrán állampolgároknak az anyanyelvi oktatáshoz fűződő alkotmányos jogait. Ezért a magyar érdekvédelmi szervezetek tiltakozó beadvánnyal fordultak Petro Porosenko ukrán elnökhöz.

Az emberi jogok és alapvető szabadságok – ideértve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait – alapvető elemeit képezik az EU és Ukrajna közötti társulási egyezménynek. A tervezett változtatások pedig ellentétesek Ukrajna alkotmányával, és az Európai Unióval megkötött szerződésekkel is. „Ukrajnának, mint uniós csatlakozásra törekvő országnak, biztosítania kell az ott élő nemzeti kisebbségek alkotmány adta jogait, beleértve a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségeit, és a koppenhágai kritériumokat szem előtt tartva, inkább szélesítenie kellene azokat, nem pedig szűkíteni” – hangsúlyozta Bocskor Andrea.

Strasbourg, 2016. október 27.