Önmagában az orvosi diagnózis nem ment fel a katonai szolgálat alól

2016. november 2., 08:36 , 825. szám

„Egyik ismerősömet be akarják hívni katonának, holott az orvosok kezdődő gyomorfekélyt állapítottak meg nála. Nálam ekcémát állapított meg a doktor, a hadkiegészítő parancsnokságon mégis azt mondták, hogy elvihetnek katonának. Kérem, magyarázza meg, minek az alapján döntenek a hadseregnél a behívásról, s jogosan járnak-e el esetünkben?”

– Valamely betegség megállapítása vagy a diagnózis csak áttételesen befolyásolja a sorozást. Jogi szempontból a sorkatonai szolgálatra való behívás fő és egyetlen kritériumának a sorozó(vagy orvosi)bizottság határozata minősül. A sorozóbizottság feladata ugyanis eldönteni, hogy a sorköteles személy alkalmas-e a katonai szolgálatra vagy sem.

Amennyiben a sorozóbizottság minden körülményt figyelembe véve úgy dönt, hogy ismerőse vagy ön alkalmas a szolgálatra, akkor a korábbi orvosi diagnózisoktól függetlenül kézbesíteni fogják önöknek a behívót. A sorozóbizottság előtt persze a kivizsgálás során mindenkinek jogában áll bemutatni az egészségügyi állapotával kapcsolatos dokumentumokat, így a korábbi orvosi vizsgálatok eredményeit is.

hk