Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Program: megkötötték az első szerződéseket

2016. november 9., 10:06 , 826. szám

November 7-én került sor az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Központ által meghirdetett pályázat turisztika kategóriájában nyertes pályázók szerződéseinek aláírására a Rákóczi-főiskola átriumában. A rendezvényen jelen volt Buhajla József ungvári magyar főkonzul, Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul, dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektor asszonya, valamint az Egán Ede Alapítvány kuratóriumi tagjai.

Az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Központ által meghirdetett pályázatok turisztikai kategóriában 150 pályázatot ítélt meg támogathatónak.

Kiss-Parciu Péter határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár a szerződés aláírása előtt elmondta, a szerződéssel egy megegyezés születik a pályázó és a magyar állam között. Kiemelte, nem arra törekedtek, hogy versenyhelyzetet alakítsanak ki a pályázatok között, hanem arra, hogy azok, akik jogosultak és érdemesek a támogatásra, mindenképpen megkapják azt. A szerződés aláírásával „átkerül a sikeresség faktorának stafétája” a pályázóhoz, ami azt eredményezheti, hogy a következő évben még több forrást biztosíthatnak Kárpátalja vállalkozóinak.

Dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke elmondta, Kárpátalján az egyik legfontosabb szempont, hogy az itt élő emberek, akik vállalkozásba fogtak, anyagi támogatás formájában lehetőséget kapjanak vállalkozásaik fejlesztésére. Éppen ezért szakmai szervezetekkel karöltve a Rákóczi-főiskolán került kidolgozásra az Egán Ede-terv, amelyet átnyújtottak a magyar kormányzatnak. Ezen terv szolgáltatta az alapját annak a gazdaságfejlesztési támogatási csomagnak, amelyhez pályázatok útján férhettek a kárpátaljai vállalkozók. A KMKSZ elnöke megköszönte a magyar kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy a rendkívül szűkös időket megélő Kárpátalját ilyen jelentős támogatással segítik. Mint fogalmazott, ez egyfajta bizakodást is jelent abban, hogy a kárpátaljai magyarság nem akar eltűnni, meg tud maradni szülőföldjén és képes arra, hogy megszervezze ennek a támogatásnak a „kézbesítését”, valamint képes megfelelő módon felhasználni azt saját vállalkozásai fejlesztésére. Brenzovics László megköszönte a külügyminisztériumnak, a helyettes államtitkárnak és munkatársainak, hogy ilyen gyorsan sikerült felállítani a támogatás pályázati rendszerét működtető apparátust, illetve gyorsan sikerül megegyezni bizonyos tényezőkben. Ez tette lehetővé, hogy idén, a kétmilliárd forintnyi támogatás megtalálja kárpátaljai gazdáit. Mint azt az elnök hangsúlyozta, nem volt könnyű a Terv megvalósításának folyamata, mivel eddig ilyen Kárpátalján nem volt, éppen ezért menet közben kellett felállítani a szabályokat, felépíteni egy szervezeti struktúrát. Beszéde végén az elnök azt kívánta a megjelent vállalkozóknak, használják fel a megpályázott összeget jól, fektessék be azt jövedelmezően.

Berki Marianna, az Egán Ede Alapítvány igazgatója afeletti örömét fejezte ki, hogy szinte mindenki sikeresen pályázott az államtitkárság és a magyar kormány nyújtotta támogatásra. Rövid beszédében Berki Marianna azt kívánta, hogy a pályázó vállalkozók kitűzött céljai megvalósuljanak.

A szerződések aláírása után lapunknak sikerült megszólaltatni néhány nyertes pályázót, hogy megtudjuk, miben és hogyan segít nekik az elnyert összeg.

F. Tibort egy faház helyrehozatalában segíti majd a megpályázott és megnyert összeg. Mint fogalmazott, végre be tudja fejezni a gerendaház munkálatait, ami több turista befogadását és természetesen ezáltal nagyobb jövedelmet eredményez majd a jövőben.

P. Konstantin lapunknak elmondta, a megnyert összeg segítségével hamarabb tudják majd befejezni a szállodát, amelyet már korábban elkezdtek építeni a családi vállalkozásuk keretében. Elmondása szerint a szálloda üzembe helyezése 10-15 új munkahelyet jelent majd Beregszászban.

B. Ferenc nagyon örül, hogy sikeresen pályázott, mivel így a már működő vendégházát modernebb eszközök, berendezések beszerzésével vonzóbbá és kényelmesebbé teheti majd a turisták számára, kielégítheti igényeiket. Mint elmondta, a pályázat nélkül ez a fejlesztés nem sikerült volna.

Időközben lezajlott a mezőgazdasági fejlesztések kategóriájában benyújtott pályázatok értékelése, így a következő szerződés-aláírás valószínűleg ebben a kategóriában pályázókkal történik majd.

Szaniszló Róbert