Nem volt esélye a Kárpátinak

2017. február 15., 08:14 , 840. szám

Nem sikerült a legjobb nyolc közé jutás az Ungvári Kárpáti női kézilabdacsapatának a nemzetközi színtéren legalacsonyabb szinten jegyzett Challenge-kupában, ahol pedig tavaly egészen az elődöntőig jutott Borisz Petrovszkij csapata.

Az ungváriak úgy vághattak neki a mintegy 1400 kilométeres svájci „autóbusz-kirándulásnak” az LK Zug Handboll elleni kettős idegenbeli csatának, hogy a lányok lábában volt még a Halicsanka Lvivvel szemben megvívott két ütközet.

Ennek ellenére jól kezdtek a vendégek, az első két találatot a Kárpáti szerezte. Igaz, ekkor vezetett utoljára az ungvári alakulat, a félidőre már 17-13-as svájci vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok. Fordulás után sem változott igazából a játék képe, a hazaiak végig tartani tudták a 4-5 gólos előnyüket, így végeredményben 29-25-re nyerték meg azt a találkozót, amelyen ők voltak a pályaválasztók. Az LK Zug csapatában a 7 gólig jutó Scherer, illetve a 6 találatot jegyző Smitran voltak a legeredményesebbek, míg a vendégeknél a 10 találatig jutó Irina Kompaniec mellé csupán az 5 gólt szerző Anna Lezinszka tudott felnőni.

Kézilabdában a 4 gólos hátrány általában könnyen ledolgozható, de a vasárnapi visszavágóra is idegenben került sor, és alighanem ekkora jött ki a vendégeken az utazás miatti fáradtság. A svájciak már az első félidőben (19-10) eldöntötték a találkozó sorsát, a végeredmény pedig 36-25 lett a hazaiak javára.

Az Ungvári Kárpáti így kettős vereséggel, 50-65-ös gólkülönbséggel esett ki.

(tamási)