Weöres Sándor: Nem szándékom

Nem szándékom, hogy kérjelek a jóra.

Perzselő szomjat kelteni a jóra: ezért jöttem.

Nem szándékom, hogy hívjalak a jóra.

Korgó éhet kelteni a jóra: ezért jöttem.

Nem szándékom, hogy kérjelek és hívjalak.

Ha nem iszol meg engem: torkod lángot vet.

Beled összefacsarodik, ha nem eszel meg engem.

Nem kérdem: akarsz-e követni.

Választhatsz köztem és kínod között,

S a kínt választani gyáva vagy – igen gyáva.

Nem tervem, hogy vonjalak a jóra.

Lépést sem teszek érted.

Nem tervem, hogy várjalak a jóra.

Magad kívánsz jönni hozzám.

Hogy vonjalak és várjalak: nincs oly jelem.

Kicsiny vagyok, mint a porszem.

Szolgád vagyok, de meggörnyedsz előttem.

Királyom vagy, de meg kell görnyedned előttem,

Mert ostobán bántál hatalmaddal – igen ostobán.

Kicsiny vagyok, mint a porszem,

S az Atya megnevez engem,

S az Anya karján visz engem,

Mert szomjat fakasztok benned a jóra,

Mert éhet támasztok benned a jóra:

Mert hiába hívtak téged a jóra.

A Nem szándékom című vers megértését leginkább a szerző saját költői hitvallása tudja elősegíteni. Az is igaz, hogy ebben az esetben Weöres Sándornak számos kiváló gondolata kívánkozna ide. Most mégis válasszuk az 1964-es kötetét, mely hosszú hallgatás után jelent meg, ám versgyűjtemény volta ellenére tartalmaz egy olyan prózai vallomást, melyet a szerző újszerű költői hitvallásaként lehet értékelni.

„Célom nem a gyönyörködtetés, nem is a szokatlantól irtózók bosszantása” – vallja a költő. „Értenek-e, azzal sem törődöm. Mást akarok: eleven áramot sugározni, melytől megrázkódik az ösztön, érzelem, ész, képzelet, szellem, az egész lény, ne csak az ember olvassa a verset, a vers is az embert. Átvilágítani és felrázni óhajtlak, hogy átrendezhesd magadat zárt, véges, egzisztenciális énedből nyitott, szociális, kozmikus, végtelen énné.”

De az sem kevésbé fontos, amit mindehhez hozzátesz a szerző. Hogy ő elsősorban ahhoz az emberhez kíván szólni, „aki ráeszmél a birtoklás, rang, erőszak kényelmetlenségére”, aki „külső érvényesülés helyett testi-lelki önmagát emeli egyre értékesebbé”. Tudnánk ennél hitelesebb versmagyarázattal szolgálni? Nemigen. Mert az itt olvasható költemény azt foglalja össze, mi nem, az 1964-es vallomása pedig, hogy mi szándéka mindazzal, amit mi Weöres Sándor-műnek nevezünk…

Penckófer János