Tiltakozók akadályozták a Zsitomiri Megyei Tanács munkáját

2017. április 6., 17:01

Zsitomir megye Narodicsi járásának lakói plakátokkal borították be a megyei tanács üléstermében a szószéket – jelentette az UNN.

A polgárok az ilmenit (titán) tervezett kitermelése ellen tiltakoztak ezen a módon. Az emberek kezdetben az utcán tüntettek, később behatoltak a megyei tanács üléstermébe, ahol éppen tanácskoztak a képviselők.

Javasolták, hogy a testület tűzze napirendjére az önkormányzat előző ülésén az ilmenit kitermelésére megadott engedély visszavonására vonatkozó indítványt, ám a képviselők nem támogatták a kezdeményezést. A megyei tanács elnöke kijelentette, hogy az érckitermelés nem okoz környezeti károkat a járásban.

A tiltakozók ezután zárták el plakátjaikkal a szószéket, majd távoztak.

Az UNN emlékeztet, hogy tulajdonképpen a szomszédos Korosztenyi járásban bukkantak az ilmenit-lelőhelyre. A bányászás miatt két falu, Dibrova és Boljarka kitelepítését tervezik, melyek összlakossága meghaladja a 300 főt.

(unn.com.ua/Kárpátalja)