Kassák Lajos: Árnyékban

Vagyok és lenni szeretnék még sok ezer évig.

De nem így, Uram, ahogyan most kushadok

a kormos és irgalmatlan városokban.

Adj nékem kis házat, kicsi szőlős kerttel

fényességet nappal és békességet éjszakára.

Add nékem önmagamat úgy

ahogyan beszélni szeretek arcképeimről

alázatos harcaimról és aprócseprő szerelmeimről

sohsem fennhéjázón, senkit sem ingerelve

békés szomszédja ellen és Ellened sem

kit jónak mondanak és rossznak mondanak

mintha bizony ismernének a megátalkodottak.

Ha lenne kis házam, kicsi szőlős kerttel

elégedetten élnék, ha nem is gondolnál velem

jóság forrása, bánatok eligazítója

kit feledni örökre lehetetlen

s szolgálni gyönyörű megtiszteltetés.

Télen és nyáron s a nap minden órájában

kiállnék a kék verőfényes ég alá

hegedűvel a kezemben

hogy szálljon a dal, túl ezen a bús

és gyalázatos földön, hol torony és kémény

árnyékában oly elhagyott vagyok.

Kassák Lajos munkásságát az egész magyar avantgárd művészet legnagyobb teljesítményének szokás mondani, mert valóban az. E megítélés alapjául pedig nemcsak a Mester világhírű képzőművészeti alkotásai szolgálnak, hanem irodalmi tevékenysége is. Ki ne ismerné például ezt a verscímet: A ló maghal, a madarak kirepülnek. S ki ne hallotta volna már e költemény sok híres megfogalmazása közül például a két következő verssort, mely a mű lezárása is: „én KASSÁK LAJOS vagyok / és fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár”.

De rendkívüli képességű, újító szerzőnknek érdemes szemrevételezni azon költeményeit is, melyek alkotói korszakának későbbi éveiben születtek. Ezeken egyértelműen a klasszicizálódás jelei mutathatók ki. Míg A ló meghal, a madarak kirepülnek című hosszúversét sokan érthetetlennek tekintik, az itt olvasható Árnyékban egészen más. E vers gondolatvezetése korántsem csapongó, nincsenek benne meghökkentő képek és képzettársítások. Ráadásul az Árnyékban úgy is olvasható, hogy tudjuk: nemzetközi hírű alkotónknak öregkorában valóban komoly mellőzéssel, elmagányosodással kellett megküzdenie…

Penckófer János