Mi legyen a gondatlan társtulajdonossal?

2017. június 5., 14:22 , 855. szám

„Sikerült megvásárolnom egy főutcai ingatlan földszinti részét, amelyben műhelyt alakítottam ki. Szerettem volna az első emeleti lakást is megvásárolni, ám azt az ott élő család nem akarta eladni. A saját házrészemet teljesen felújítottam, míg a felső résszel évekig nem történt semmi, egyre inkább lepusztult. Másfél éve az emeleten élő család Magyarországra költözött dolgozni, a lakásukat lezárták, és nem törődnek vele. Azóta csak még jobban felgyorsult a felső házrész pusztulása, mivel beázik a tetőzet és télen nem fűtik a helyiségeket. A taszító látványon túl ebből most már közvetlen károm származik, mert a felújított vakolat is hullani kezdett a nedvességtől. Mit tehetek? Nem lehetne kilakoltatni a tulajdonosokat, vagy rábírni őket, hogy adják el a lakást, ha egyszer úgysem élnek itt?”

– A Polgári törvénykönyv (Ptk.) 322. cikkelye értelmében a tulajdonosok kötelesek fenntartani a tulajdonukat. A Lakástörvénykönyv 10. cikkelye a tulajdonos kötelezettségei közé sorolja egyebek mellett a gondoskodást a lakóépületről. A 151. cikkely konkrétan rögzíti, hogy a tulajdonosnak kell gondoskodnia a lakás megóvásáról, saját költségén köteles elvégezni a javítási munkálatokat. Végül a Ptk. 22. cikkelye értelmében kártérítésre tarthat igényt az a személy, akit polgári jogainak sérülése miatt kár ért.

A fentiek alapján önnek jogában áll keresettel fordulni a bírósághoz, és kérni, hogy utasítsák az emeleti házrész tulajdonosát az ingatlan fenntartásával kapcsolatos kötelezettségei teljesítésére. Emellett követelheti, hogy az emeleti rész tulajdonosa térítse meg a tétlenségével, a karbantartás elmulasztásával okozott anyagi és erkölcsi kárt. A kártérítés mértékéről szakértői vizsgálat alapján dönt a bíróság. Amennyiben a tulajdonos nem fizet, kérheti a megítélt kártérítési összeg behajtását.

A Lakástörvénykönyv 154. cikkelye a helyi önkormányzatok végrehajtó bizottságainak hatáskörébe utalja a magántulajdonú lakások és lakóházak fenntartásának ellenőrzését. Amennyiben az épületről hulló vakolat veszélyes az alant járó emberekre, esetleg más módon vált veszélyessé az elhanyagolt állagú lakóház, kezdeményezheti a végrehajtó bizottságnál, hogy indítsanak közigazgatási eljárást a tulajdonos ellen.

Azt ugyanakkor ritka kivételektől eltekintve (például jelzálog érvényesítése) nem teszik lehetővé az érvényes jogszabályok, hogy kilakoltassák a szomszédait, ha azok az ingatlanrész tulajdonosai. A törvények azt sem engedik, hogy bárkit akaratuk ellenére a tulajdonuk eladására kényszerítsenek (kivéve a közérdekből történő kisajátítás esetét – azt is csak bírósági határozat nyomán).

hk