Közel kétmilliárd hrivnyába kerül majd az elnökválasztás

2017. június 29., 16:30 , 860. szám

A Központi Választási Bizottság (CVK) 1 948 300 000 hrivnyára becsüli a 2019-ben esedékes soron következő elnökválasztás előkészítésének és lebonyolításának költségeit – derül ki a CVK titkárságának az Ukrajinszki Novini megkeresésére adott válaszából.

„Összhangban Ukrajna alkotmányának és Ukrajna törvénye Ukrajna elnökének megválasztásáról követelményeivel, 2019-ben kerül sor Ukrajna elnökének soron következő megválasztására, melynek a megszervezéséhez és a lebonyolításához szükséges kiadások a Központi Választási Bizottság előzetes számításai szerint 1 948 300 000 hrivnyát tesznek ki” – olvasható a CVK által a 2018–2020. évi költségvetési határozat előkészítéséhez a Pénzügyminisztérium rendelkezésére bocsátott kalkulációban.

Ezen belül a CVK szerint az elnökválasztás első fordulójának lebonyolítása 1 330 300 000 hrivnyába kerül majd, a másodiké pedig 618 millió hrivnyába.

A jogszabályok értelmében a soron következő elnökválasztást 2019. március 31-én kell megtartani. Még ugyanabban az évben, 2019. október 27-én a parlamenti választásokra is sor kerül. Ugyanakkor a CVK tájékoztatása szerint nem végeztek számításokat a parlamenti választások megszervezésének és lebonyolításának költségeire vonatkozóan. Mint közölték, a szükséges forrásokat a 2019. évi költségvetési tervezet kidolgozásakor határozzák majd meg.

Az Ukrajinszki Novini emlékeztet, hogy lakhelybejelentés hiányában várhatóan mintegy egymillió ukrán polgár nem szavazhat majd a 2019-es választásokon.

(ukranews.com/Kárpátalja)