Gyereknapot tartottak Beregújfaluban

2017. július 5., 12:51 , 860. szám

Ugrálóvár, trambulin, arcfestők, vattacukor és megannyi érdekesség várta Beregújfalu apraját és nagyját július 1-jén az első alkalommal megrendezett gyermeknapon.

A régóta tervezett program a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregújfalui Alapszervezete és a helyi magyar iskola szervezésében valósult meg.

A gyermeknap megnyitóján az egybegyűlteket Halász Dezső helyi református lelkész, Faragó László beregszászi magyar konzul, Tóth Bertalan, a KMKSZ Beregújfalui Alapszervezetének elnöke, Bimba Ferenc, a járási közigazgatási hivatal alelnöke, Simon Gyöngyi, a járási oktatási, ifjúsági és sport főosztály vezetője, valamint Nagy Renáta, a helyi iskola igazgatója köszöntötte.

A köszöntéseket követően a kultúráé lett a főszerep. Egymást váltották a helyi és más községekből érkezett tánccsoportok, énekesek. Fellépett többek között a helyi Black Dance, a beregújfalui Hóvirág hagyományőrző csoport, a kisbégányi Erzsébet Néptánccsoport, valamint a Beregújfalui Általános Iskola diákjai.

Miközben a nagyobbakat kulturális programmal szórakoztatták, addig a kicsik számára körhinta, trambulin, ugrálóvár és az arcfestők jelentették a kihívást. A szervezők ingyenfagyival kedveskedtek minden gyerkőcnek, aminek nagy sikere volt.

A gyermeknap délutáni részében a Sodró együttes adott koncertet, az összmagyarság színes dallam- és táncvilágából ízelítve. A nagysikerű koncertet követően táncházra nyílott lehetőség, melyben kicsik és nagyok is kipróbálhatták tánctudásukat. Az autentikus népzene után Molnár Károly és Orosz János közreműködésével éjszakába nyúló bál kerekedett a felnőttek számára.

A program a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének támogatásával jött létre.

Váradi Enikő