A tehetségeket méltatták Dédában

2017. július 5., 08:17 , 860. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezete (KMKSZ BKSZ) és a Dédai Kultúrház közös szervezésében Tehetségnapot tartottak július 2-án a községben.

A rendezvény focimérkőzéssel vette kezdetét, melyen Gut és Déda csapata mérkőzött meg. A meccset végül a gutiak csapata nyerte meg. A délutáni órákban a tehetséges gyerekeké volt a kultúrház előtti kis színpad, melyen bárki bemutathatta tehetségét. Volt, aki énekelt, volt, aki szavalt, voltak, akik táncoltak.

A program megnyitóján az egybegyűlteket köszöntötte Gara Katalin beregszászi magyar konzul, Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke és Egresi István, Déda polgármestere. A felszólalók mindannyian kihangsúlyozták a tehetséggondozás fontosságát, s kiemelték, hogy a nyár számtalan lehetőséget rejt magában a pihenésre, a szórakozásra, a közösségek építésére.

Ezt követően Sin József oklevelekkel és ajándékokkal köszöntötte a focimérkőzés résztvevőit. A legjobb játékos címet a guti csapatból Peres Máté, míg a dédaiaktól Tóth Dávid érdemelte ki, akik emellett értékes ajándékokkal is gazdagodtak.

A megnyitót követően egymás után léptek fel a helyi és a beregszászi járási táncegyüttesek, énekesek, majd érdekes kvízjátékokban vetélkedhettek a gyerekek. A kultúrházban pedig megtekinthető volt Kátrány Jaroszlava amatőr művésznő képkiállítása is. A nap hátralevő részében a Sodró együttes varázsolta a fiatalok elé az autentikus magyar népzenét és néptáncot. A színvonalas koncertet követően táncházzal zárult a nap.

VE