Magyarországi választások: regisztrációra buzdít az RMDSZ háromszéki elnöke

2017. augusztus 2., 09:26 , 864. szám

Az Orbán-kormány újraválasztása érdekében buzdítja regisztrációra és választási részvételre az erdélyi magyarokat Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezetének elnöke, a szövetség állandó tanácsának tagja, a Kovászna megyei tanács elnöke.

A politikus felhívása a háromszéki RMDSZ-szervezet csütörtöki közleményében jelent meg, amely egyebek mellett arról számol be, hogy a szervezet telefonos tájékoztatást indított Kovászna megye lakói számára a jövő évi magyarországi parlamenti választásokkal kapcsolatos tudnivalókról.

„Az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa a munkáját, s ehhez mi, erdélyi magyarok is hozzájárulunk, úgy, ahogy négy évvel ezelőtt is tettük, amikor mintegy 65 ezer szavazattal erősítettük a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzését. Azért fontos a szavazás, mert látjuk, hogy olyan nemzeti kormány van Magyarországon, amely értünk is tesz, nemcsak politikai nyilatkozatot, hanem megmaradásunkat, fejlődésünket segítő gyakorlati programokat indított el a határon túl, és ezen belül Erdélyben is” – idézte a közlemény Tamás Sándort.

A Háromszéki RMDSZ arra figyelmezteti a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárokat, hogy csak akkor élhetnek – levélvoks révén – szavazati jogukkal, ha előzetesen felvétették magukat a választási névjegyzékbe.

(MTI)