Tűz ütött ki egy odesszai táborban

2017. szeptember 16., 09:44 , 871. szám

Leégett Odesszában a Viktorija gyermektábor egyik épülete pénteken éjszaka, két gyerek meghalt, hármat kórházba szállítottak, egy kislányt még keresnek – jelentette a Dumszka helyi kiadvány nyomán az Ukrajinszka Pravda.

Az előzetes információk szerint az égő épületben 42 gyerek aludt. Hárman közülük kiugrottak az ablakon. Egyikük az eséstől sérült meg, ketten füstmérgezést kaptak. A mentőorvosok információi szerint mindhármukat kórházba szállították. Néhányan a többi gyerek közül füstöt lélegeztek be, mások sokkos állapotba kerültek.

Miután befejezték a gyerekek evakuálását, kiderült, hogy hárman közülük hiányoznak. Miután fennállt a lehetősége, hogy megijedtek és elmenekültek, a rendőrség átkutatta utánuk a partot. Utóbb egy önkéntes jelentette a helyszínről, hogy információi szerint megtalálták két kislány holttestét, harmadik társukat még keresik.

Az épület a tűzben teljesen kiégett és összedőlt. Az új faházakat tavaly építették a tábor területén.

A Dumszka értesülése szerint a tüzet rövidzárlat okozhatta. Néhány gyerek elmesélte, látták, amint szikrázott a vezeték.

A tűzoltók tájékoztatása szerint 23:37 órakor riasztották őket az esethez. Fennállt a veszélye annak, hogy a lángok a szomszédos épületekre is átterjednek, ezt azonban sikerült megakadályozni.

Az oltást nehezítette, hogy bár a tábor területén volt tűzcsap és víztározó, azokban nem volt víz. A tűzoltóknak így egy távolabbi tűzcsaphoz kellett csatlakoztatniuk a tömlőket – írta az Ukrajinszka Pravda.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)