Gyűjtést indított kárpátaljai rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet

2017. szeptember 20., 15:44

A kárpátaljai rászorulók javára szervezett 11 napos gyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet, amely a beérkező adományokat a téli élelmiszer- és tűzifa-segélyakciójára, valamint az egész évben működő, a rászoruló gyerekek felzárkózását elősegítő programjának finanszírozására fordítja.

Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója a kampányt elindító szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az elhúzódó kelet-ukrajnai háborús helyzet következtében sokat romlott az ottani szociális helyzet, ráadásul az ukrán szociális ellátórendszer nem változott az elmúlt húsz évben. Emiatt néhány társadalmi csoportot – elsősorban a nagycsaládosokat, az egyedülállókat, az időseket – különösen súlyosan érint a válság.

Mind több család kér segítséget a Kárpátalján több mint húsz éve tevékenykedő segélyszervezettől, és az utóbbi időben szociális intézmények is fordulnak hozzájuk – közölte.

Az adománygyűjtés szeptember 20-ától 30-áig tart. A pénzadományokat a 1353-as adományvonalon várják, a hívás díja 250 forint. Emellett a www.segelyszervezet.hu oldalon és a 11705008-20464565-ös számlaszámon folyamatosan fogadják az adományokat, kérve, hogy a közlemény rovatban a „Kárpátalja” megjelölést tüntessék fel az adományozók.

Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet kárpátaljai központjának vezetője elmondta: az adománygyűjtéssel a leginkább rászorulóknak szeretnének segíteni. Hozzátette: a kézzelfogható krízistámogatások mellett felértékelődött a gyermekek felzárkózását segítő program is: már öt éve szerveznek gyermekfejlesztő foglalkozásokat, amelyeket 70-80 hátrányos helyzetű, nehéz anyagi vagy szociális körülmények között élő gyerek látogat rendszeresen Beregszász három magyar tannyelvű iskolájából.

A 11 napos adománygyűjtés csúcspontja szeptember 30-án a hagyományos beregszászi jótékonysági félmaraton lesz, amely a Beregszásztól néhány kilométerre fekvő Jánosiból indul. A beregszászi járás őszi fesztiváljához, a Bereg Festhez kapcsolódó eseményen több száz gyerek áll rajthoz különböző távokon, a ruháján viselve az adományvonal 1353-as hívószámát.

Kovács „Koko” István, a segélyszervezet jótékonysági nagykövete a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy már harmadik alkalommal fogja vezetni a futást. Azt mondta, nagy jelentősége van annak, hogy a sport élményét tudják adni azoknak a gyerekeknek is, akiknek az életkörülményei nem engedhetik meg a hétköznapi sportot. Hozzátette, hogy 11 nap alatt nem lehet felkészülni a félmaratonra, de lehet annyi adományt gyűjteni, amennyi megkönnyíti a Kárpátalján élők életét.

A sporteseményre Magyarországról is várják a futókat, regisztrálni a www.beregszaszifelmaraton.com oldalon lehet. A nevezés ingyenes, de a segélyszervezet azt kéri, hogy aki teheti, nevezéskor adományozzon a honlapon át.

Lehet László szólt arról, hogy az ukrán oktatási törvény ügyében is összefogásra hívnak fel. Felidézte: az Ökumenikus Segélyszervezet 2014 óta több mint 500 millió forintot fordított a belső ukrajnai menekültek megsegítésére, és harminc jól ismert helyi ukrán szervezettel került kapcsolatba. Most ezeket az ukrajnai civilszervezeteket kérik, hogy álljanak ki az alapvető jogokat sértő törvény ellen – jelezte.

(MTI)