Emberáradat a beregszászi Edda-koncerten

XXII. Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó

2017. szeptember 26., 22:04 , 872. szám

Huszonkettedik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozót. A Kossuth téren felállított óriásszínpadon ezúttal hat zenekar és egy énekesnő mutatta be tehetségét, akik megyénk különböző részeiből érkeztek és nagyon változatos, sok könnyűzenei stílust felvonultató produkciókkal szórakoztatták a közönséget. Az idei zenésztalálkozó az Edda Művek koncertjével zárult.

A délután fokozatosan verbuválódott közönség az este nyolckor kezdődő Edda-koncertre több ezres tömeggé bővült, amely teljesen megtöltötte Beregszász főterét. Az Edda színpadra lépése előtt Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke köszöntötte a hatalmasra duzzadt tömeget, kijelentette: „Ez ma, itt nem csak egy koncert, egyben egy demonstráció is. Nem hagyjuk a templomot és az iskolát!” A tömeg óriási hangorkánja jelezte, hogy támogatják a KMKSZ elnökének politikai küzdelmét.

Majd tíz év szünet után Beregszászban ismét színpadra lépett az Edda Művek zenekar, amelynek örökifjú frontembere, Pataky Attila elmondta, hogy 43 éve alakult az együttes, jövő év márciusában lesz az alapítás 44. évfordulója, amit ha megérnek, óriási bulival szeretnének megünnepelni. Az Edda láthatóan ma is nagyon népszerű Kárpátalján, hisz az egészen fiataloktól az idősebbekig minden generáció képviselői ott voltak a közönség soraiban, és együtt énekelték a jól ismert Edda-slágereket a zenekarral.

Az Edda koncertjét megelőzően délután háromkor kezdődött a zenésztalálkozó, amelyet idén 22. alkalommal szervezett meg a KMKSZ. Ezzel a programmal a szervezőknek nem titkolt céljuk, hogy lehetőséget nyújtsanak a kárpátaljai zenészeknek a találkozásra és arra, hogy megismertessék magukat a nagyközönséggel. Elsőként a nagyszőlősi Original zenekar lépett színpadra, akik 1983-tól egy évtizeden át zenéltek együtt, néhány éve újra összejöttek, kedvtelésből, saját szórakoztatásukra feleleveníteni a régi szép időket. Aztán ebből lassan több lett, igény alakult ki a retro zenére, így fokozatosan jöttek a meghívások a különböző fellépésekre. Az együttes vezetője Hájas Béla basszusgitáros, szólógitáron Koós Károly, dobon Varga István, billentyűs hangszeren pedig Paskó Volodimir játszott.

Másodikként a beregszászi járási Haláborról érkezett Bózsár együttes lépett színpadra, amelyet 1992-ben alakított idősebb és ifjabb Bózsár Zoltán. 1996-ban lett az együttes tagja Bózsár János, majd 2002-től Zoltán felesége, Mária. A helyi ünnepségeken, lakodalmakban gyakran találkozhatunk velük, de eleget tettek már magyarországi és erdélyi felkéréseknek is. 2008-tól az együttes háromtagú. Bózsár Mária énekel, szintetizátoron, harmonikán játszik és énekel Bózsár Zoltán, szaxofonon játszik és ugyancsak énekel Bózsár János. A mostani produkciójuk különlegessége az volt, hogy színpadra léptek a legifjabb Bózsár generáció tagjai is.

A Salánki Koktél zenekar a '90-es évek végén alakult hobbiból, aztán egyre több helyre hívták őket játszani, amivel kezdetét vette a zenekar története. A jelenlegi felállásban 2013-tól zenélnek. Sok helyen megfordultak, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak az évek során. A nevükből is adódik talán, de minden műfajba szívesen belekóstolnak, gazdag repertoárt játszanak. 2009-től saját weboldallal is rendelkezik a csapat. Tagok: Baka Katalin (Verbőc) – ének, vokál, zongora; Szuszik Csilla (Tiszabökény) – ének; Nadimov Barna (Fehérgyarmat) – billentyűs hangszerek, ének, vokál; Sipos Zsolt (Salánk) – szintetizátor, ének.

A Beregszász Dixieland Band 2009-ben alakult a Beregszászi Művészeti Iskolában nosztalgiazenekarként. Alapító tagjai Kunák László és Galgóczi László (akik sajnos azóta elhaláloztak), illetve Biláncsik Lajos, Forgon Zoltán, Antal Dianna, Soós János voltak. Második tagjuk elvesztése után határozták el, hogy csak dixie-t játszanak, és hogy az együttesnek Beregszász Dixieland Band lesz a neve. A jelenlegi felállásban 3 éve játszanak. Trombita: Fornosi Pál, klarinét: Forgon Zoltán, harsona: Glóger Károly, bendzsó: Fényes Valter, zongora: Lemák Katalin, tuba és basszusgitár: Kardkovács Zsolt, dob és ének: Biláncsik Lajos.

A zenekar vezetője, Glóger Károly lapunknak elmondta: „Nyolc éve alakult a zenekar, azóta minden évben felléptünk a zenésztalálkozón. Négy éve játszunk a jelenlegi összeállításban. Szeretjük a zenét, és itt igyekszünk megmutatni a többi zenekarnak meg a közönségnek, hogy mi is tudunk valamit. Egyébként bennünket gyakrabban hívnak fellépni Magyarországra, Erdélybe, mint idehaza, ennek az az oka, hogy mi kizárólag dixie-t játszunk, úgy tűnik, hogy ez ott népszerűbb.”

A Két kanál együttes 2010-ben alakult, az alapítók szerint egy véletlen folytán. Tagjai: Lőrinc Gábor és Gyurkó Róbert. Többnyire lakodalmas zenét játszanak, de más műfajok irányába is szívesen elkalandoznak. Elsősorban lakodalmakban, születésnapokon, osztálytalálkozókon, keresztelőkön és különböző rendezvényeken lépnek fel.

A zenekarok között két dalt elénekelt a tiszaúlyhelyi Bátori Lívia is, a tiszaúlyhelyi kultúrház vezetője, aki korábban a Miplet és az Integrál zenekarok énekesnője volt. Most egy kicsit felidézve az egykori emlékeket, vállalta a fellépést.

Utolsóként a nagyberegi Integrál zenekar mutatkozott be, amely Babics János és felesége, Zsuzsa családi együtteseként alakult. A sikeres fellépéseken felbuzdulva a házaspár saját dalokat kezdett írni, amelyekkel nagy sikert arattak, és sok meghívást kaptak itthonról és Magyarországról egyaránt. 2000-ben csatlakozott az együtteshez Kepics Andzselika, akivel ugyancsak sokat koncerteztek Ukrajna-szerte. A jelenlegi felállás: Kepics Andzselika ének, Babics Zsuzsa ének és billentyűsök, Babics János ének és gitár. A zenekar repertoárjában a jazztől a rockon át a mulatós zenéig sokféle műfajt hallhattunk.

dózsa