Gulyás Gergely: A magyar állam biztosítani fogja a magyar nyelv oktatását Kárpátalján

2017. szeptember 29., 20:17

A magyar állam, ha szükséges akár magániskolákkal, magánegyetemekkel is biztosítani fogja a magyar nyelv oktatását Kárpátalján – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz megválasztott frakcióvezetője az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban péntek este Budapesten, a Nemzetpolitika – szorítóban. Aspektus – határok nélkül című könyv bemutatóján.

A kormánypárti politikus szerint pozitív, hogy a magyar politika – kormány és ellenzék – egységesen tud fellépni nemzetpolitikai ügyekben. Hozzátette: a székelység mellett a kárpátaljai magyar közösség a legösszetartóbb határon túli kisebbség.

Schöpflin György fideszes EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy miután Ukrajna nem tagja az EU-nak és vélhetően még sokáig nem is lesz az, az ukrán nyelvtörvény nem uniós kérdés.

Az EP-képviselő beszélt arról is, hogy az európai liberális, valamint az amerikai felfogás az egységes emberiség felé mutat, amely szerint a kisebbség, a többnyelvűség zavaró. Ilyen volt 1914 előtt a magyar álláspont is –mondta.

Takaró Mihály irodalomtörténész szerint a migráció ügyében politikai érv lehet, hogy a gyarmatosítás árát fizessék meg az egykori gyarmattartók. Ők emiatt bűntudattól szenvednek, „de mi nem voltunk gyarmattartók” – fűzte hozzá.

A Püski Kiadónál megjelent kötet másfél évtized vitaestjeit tartalmazza szerkesztett formában, több mint ötszáz oldalon. A könyvet a beszélgetéssorozat egyik szervezője, Gecse Géza szerkesztette. A 2002 januárja és 2017 májusa közötti 63 vitaest résztvevője volt például Kövér László, Németh Zsolt, Schöpflin György fideszes politikusok, Habsburg Ottó, Pozsgay Imre korábbi szocialista politikus, Csoóri Sándor költő, Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter, valamint Ormos Mária, Romsics Ignác, Tőkéczki László, Szakály Sándor és Gerő András történész.

(MTI)