Felavatták az első Sissi-szobrot Kárpátalján

2017. november 15., 11:17 , 879. szám

A szépséges bajor hercegnő, később Ferenc József császár felesége, Erzsébet királyné alakját számtalan szobor örökíti meg Magyarországon és szerte a nagyvilágban. Kárpátalján most állítottak először emléket a magyarok kedvencének. Vasárnap a Schönborn parkban ünnepélyes keretek között leleplezték Wittelsbach Erzsébet, becenevén Sissi szobrát.

Az eseménynek több apropója is volt. Az egyik az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttének 150. évfordulója, a másik – a császárné születésének közelgő 180. évfordulója, a harmadik pedig az, hogy a Perecsenyi járásban, Turjavágás (Turja Paszika) település mellett a Vojevodinóban található park 4 éve nyitotta meg kapuit.

Az üdülőkomplexumban sétálva sok érdekességet fedezhetünk fel, szinte minden elemnek szimbolikus jelentése van. A bejárati kaput 12 toronysisak és 4 fő toronysisak díszíti. Ezek száma az év hónapjaira és az évszakok számára utal. A bejáratot két, XIX. századi osztrák és magyar őr korhű szobra védi, mellettük a park névadójának, Schönborn grófnak a mellszobra áll.

A sétányt a hét napjait szimbolizáló 7 egyedi díszlámpa szegélyezi, az út mentén csobogó patakon 12 kishíd vezet át, ezek egy-egy csillagjegyet ábrázolnak.

A park a druidák naptárát formázza, a közepében egy tóval, amelynek körvonala az Osztrák–Magyar Monarchia 1867-es határait idézi. A tó körül, melynek közepén kis sziget található, 24 díszlámpa áll a nap 24 óráját szimbolizálva. A területen 22 padot helyeztek ki azoknak a birodalmaknak és országoknak a címereivel, amelyekhez a több évszázados történelem során Kárpátalja tartozott.

A parkban megtekinthetjük Szent János vízimalmát, Sissi és Ferenc József forrását, a ferences típusú keresztutat, a négy evangélista hídját és sok egyebet.

– Két évvel ezelőtt felavattuk a parkban Ferenc József császár és kedvenc vadászkutyájának szoborkompozícióját. Most eljött az ideje, hogy felesége, a magyarok királynéja is a parkba „költözzön”. Élethű szobrát Mihajlo Kolodko szobrász terve alapján fiatal tanítványai készítették el fehér parkbetonból, amit bekennek majd mohaspórákkal, hogy jobban illeszkedjen a környezetbe – mondta Fegyir Sándor turisztikai szakértő.

Sissi egy domboldalon magaslik, a róla elnevezett forrás fölött, amelynek vize állítólag gyógyhatású. A hagyomány szerint emésztési problémák esetén ajánlott a fogyasztása.

A szobor leleplezését követően vízre engedtek egy tőkésréce párt. Így ismét gyarapodott a tavon úszkáló vadkacsák családja.

Köztudott, hogy klímaváltozás megy végbe, és az általános melegedés hatására enyhül az éghajlat, s így itt is beérik a szőlőtermés. Ezért a parknak egy távolabbi részében ünnepélyesen elültették a Perecsenyi járás első szőlőültetvényének egyedeit: kékfrankost, amely Magyarország egyik legelterjedtebb vörösbor-szőlőfajtája, a Monarchiában a XIX. században terjedt el, és nem csak önállóan palackozzák, fő alkotója az egri és a szekszárdi bikavérnek is, valamint a fehér bakatort, amely Ezerjó néven ismertebb. Ezek keverékéből készítik majd a Shäteau Schönborn márkájú szárazbort.

– Igyekszünk újjáéleszteni azoknak a területeknek a történelmét, amelyhez Kárpátalja tartozott a múltban – hangsúlyozta Szerhij Mosak mecénás. – Amióta letettük az alapkövet a Schönborn parkban, azon vagyunk, hogy fejlesszük ezt a rendkívüli pozitív energiát sugárzó helyet.

Nos, a szervezők, kivitelezők és mecénások lelkesedését látva, nem fér kétség ahhoz, a hely sok meglepetést tartogat még a kárpátaljaiak és az ide látogató turisták számára.

Rehó Viktória