Szaakasvili holland okmányokat kapott

2017. december 20., 20:46

Miheil Szaakasvili, az ellenzéki Ruh Novih Szil (Új Erők Mozgalma) párt vezetője múlt héten megkapta a hollandiai beutazáshoz szükséges dokumentumokat – jelentette az RBK-Ukrajina.

A portál forrásai szerint Szaakasvili azt követően kereste fel a kijevi holland nagykövetséget, hogy az elmúlt hét elején elhagyta a fogdát.

„Megkapta a szükséges dokumentumcsomagot ahhoz, hogy beutazhasson az országba. De mint láthatjuk, nem tette ezt meg. Egyelőre nem terveznek ellene erővel fellépni, folytatódik az ukrajnai tartózkodásának törvényességét vizsgáló jogi eljárás. Ez a folyamat január közepénél hamarabb nem ér véget” – közölte az RBK-Ukrajinának a kormánykoalícióhoz közeli forrása.

Az UNIAN emlékeztet, hogy Miheil Szaakasvili kijelentette, az újévi ünnepek idején az ukrán hatóságok megpróbálják deportálni őt. A volt grúz elnököt és volt Odessza megyei kormányzót nyáron fosztották meg ukrán állampolgárságától, így jelenleg hontalan.

A politikust azzal gyanúsítják a hatóságok, hogy ukrajnai akcióit az Oroszországban rejtőzködő Viktor Janukovics egykori ukrán államfő környezetéhez tartozó személyektől származó pénzből finanszírozza. Ugyanakkor december 11-én Kijev Pecserszki Kerületi Bírósága elutasította az ügyészség indítványát, hogy helyezzék 24 órás házi őrizet alá Szaakasvilit.

A médiában többször felmerült annak lehetősége, hogy több grúz származású munkatársához hasonlóan az ellenzéki vezetőt is kitoloncolják az országból.

(rbc.ua/unian.ua/Kárpátalja)