Amerikai tábornok: lehetséges békefenntartókat küldeni a Donyec-medencébe

2018. január 25., 10:20

Elképzelhető nemzetközi békefenntartó misszió telepítése a Donyec-medencébe, ha gondosan megválasztják az abban részt vevő országokat – jelentette ki Ben Hodges nyugalmazott tábornok, az Európában állomásozó amerikai erők korábbi (2014–2017) főparancsnoka az Ukrinformnak nyilatkozva.

„Az ukrajnai békefenntartó misszió értékes, de azt jó országoknak, komoly, minőségi embereknek kell alkotniuk, akik valóban képesek lesznek teljesíteni a megbízatásukat, bármi legyen is az” – közölte.

A tábornok hangsúlyozta a mandátum pontos meghatározásának fontosságát a leendő misszió esetében, amelynek a minszki megállapodások végrehajtására kell összpontosítania.

„Ha ezek ENSZ-békefenntartók lesznek, olyan mandátummal kell rendelkezniük, amely nem fagyasztja be örökre a helyzetet, ahogyan azt Oroszország teszi, hanem célja a minszki megállapodások végrehajtása lesz” – tette hozzá.

Hangsúlyozta a résztvevők gondos megválasztásának fontosságát.

„Nem vehet részt bárki a kéksisakosoknak ebben a missziójában. Professzionális erőnek kell lennie, amelyet minden fél tisztelni fog, s amely nagyon nehéz feladatok végrehajtására is alkalmas lesz” – jelezte Hodges.

A nyugalmazott tábornok kétségének adott hangot Oroszország eredeti, a békefenntartó missziót támogató szándékainak őszinteségével kapcsolatban.

„Az a tény, hogy az oroszok először javasolták békefenntartó misszió telepítését a Donyec-medencébe, még nem jelenti azt, hogy valóban erre törekednek. Egy ilyen lépés általános stratégiájuk része lehet” – hangsúlyozta.

Az Ukrajinszka Pravda felidézi, hogy Oroszország Ukrajnát megelőzve tett javaslatot nemzetközi békefenntartók küldésére a Donyec-medencébe. Elképzelésük szerint a békefenntartókat csak a szemben álló feleket elválasztó demarkációs vonal mentén telepítenék az EBESZ-misszió védelmére. Ezzel szemben Ukrajna ragaszkodik ahhoz, hogy békefenntartók ellenőrizzék a megszállt területek egészét, beleértve az ukrán–orosz határt. Kijev ugyancsak ellenzi, hogy orosz tagjai is legyenek egy esetleges kelet-ukrajnai ENSZ-missziónak.

(ukrinform.ua/pravda.com.ua/Kárpátalja)