A Kárpátia Szálló

2018. február 11., 20:02 , 890. szám

A Munkácsi utcai omladozó épület előtt állva az, aki nem érdeklődik Ungvár történelme iránt, aligha találná ki, hogy egykoron ez az utazók körében népszerű és szép Kárpátia Szálló volt. Nem olyan gyakran tesznek róla említést, mint a Koronáról vagy a Bercsényi Szállodáról, mert azok első osztályú szállodák voltak, amelyekhez képest a Kárpátia valóban egy szinttel gyengébbnek számított. Talán épp ez tette népszerűvé a közép­osztályhoz tartozó utazók körében, ráadásul úgy tartották, hogy a szálló nagyon vonzó helyen található, a vasút­állomástól nem messze, és egy nagyon forgalmas kereskedőutcán.

A háború előtti időszak képeslapjain a Kárpátiát viszonylag ritkán lehet látni. Ezek közül az egyik az akkori városkaput ábrázolja a vámhellyel, ahol a közlekedési eszközök, valamint a városba hajtott jószág után szedtek adót a tulajdonosoktól. Ungváron nem ez volt az egyetlen vámhely. A Mitna (Vámház) utca például épp arról kapta a nevét, hogy egykoron ott működött az egyik városkapu (napjainkban ez Ungvár központja). A Munkácsi utcáról, amelyet azokban az időkben Radvánci utcának neveztek, majd később lett Munkácsy (Munkácsy Mihály festőművész emlékére), köztudott, hogy a Kárpátia Szálló melletti vámhely választotta el Ungvárt az akkor még különálló Radvánc falutól. Épp amiatt, hogy a Kárpátia két település határában állt, a csehszlovák érából származó útikalauz-címlistákban egyaránt szerepelt az ungvári szállodák között és az egyetlen radvánci szállodaként is.

A Kárpátia épülete viszonylag nem régi: a telekkönyvi hivatal levéltári anyagaiban az építés dátumaként 1914 van feltüntetve, míg a szálló egykori előterének padlóján az 1924-es év van kavicsokból kirakva.

A szálló tulajdonosa Klein Zoltán volt. Az 1940-es kiadású Ungvár és Ung vármegye című magyar nyelvű kiadvány, amely az Ungvári Nemzeti Egyetem könyvtárának Kárpátika részlegén található, adatokat tartalmaz az akkori időkben Ungváron ismert emberekről. Közöttük említik Klein Zoltánt is mint egy családi vállalkozás, a szálló tulajdonosát. Klein Zoltán 1890-ben született Ungváron. Édesapja, Klein Mór szintén a szálló tulajdonosa volt (az eredeti okmányban úgy szerepel, mint beálló, kocsma szobákkal). Lehetséges, hogy ez a beálló azon a helyen volt, ahol később a család felépítette a Kárpátiát, mert a könyvben megemlítik, hogy miután Zoltán szakmát szerzett Budapesten, visszatért szülővárosába, ahol folytatta édesapja vállalkozását.

Ha 1914-et vesszük az építés dátumának (ahogyan a telekkönyvi levéltárban szerepel), akkor a Kárpátia megépítésekor Zoltán 24 éves volt. Akkor ő bizonyos időre kénytelen volt felhagyni a vállalkozással, mert katonaként az I. világháborúban harcolt. A könyvben szerepel, hogy Klein Zoltán hősként tért haza a háborúból, magas érdemrendeket és kitüntetéseket kapott. De ezzel egyidejűleg, ahogy a könyvben írják, az oroszokkal folytatott harcokban Zoltán 60%-os rokkantságot szenvedett.

A Kárpátia tulajdonosa Mittelmann Rózát vette feleségül, a könyvben nem tesznek említést gyerekről. Úgyszintén megjegyzik, hogy 1940-ben a radvánci judaista egyesület elnöke volt, valamint a tulajdonát képezte egy hotel Uzsokon (lehetséges, hogy a magashegységi Sport Szállodáról van szó, amelyet gyakran fényképeztek azokban az időkben).

Ami a Kárpátiát illeti, szinte egyáltalán nem találtunk adatokat a működéséről. A '20–'30-as évekbeli újságokban rövid említések szerepeltek erről a szállóról és a benne működő étteremről. Ezek főleg ilyen-olyan világi rendezvényről szóló közlemények voltak, amelyeket ott tartottak. Például egy alkalommal zenésztriót hívtak koncertre, 1934-ben pedig az épület földszintjén lévő étteremben tartóztattak le két kommunistát (a köztársaság védelméről szóló törvény megsértésével vádolva őket), akik a jelen lévő 40 hallgatónak tartottak előadást.

A csehszlovák éra reklámjaiból alkothatunk elképzelést a szállóról is. A vasútállomás melletti Kárpátia Ungváron 10%-os kedvezményt ajánlott fel az utazóknak, valamint reklámozta, hogy náluk meg lehet kóstolni a cseh konyha ételeit és első osztályú italait, többek között a Plzeňský Prazdroj ismert cseh sört. A tősgyökeres, idős ungvári lakosok azt mesélik, hogy a Kárpátia mindig züllött hely hírében állt, és a második szinten lévő szobákat a könnyűvérű nők által nyújtott szolgáltatások igénybevételére használták.

A II. világháború után Klein Zoltánnak nyoma veszett. Nem ismeretes, hogy sikerült-e megmenekülnie a koncentrációs táborból, és hogy túlélte-e a gettót. Rögtön a háború után különböző intézmények foglalták el a szállodát. Azt mondják, hogy egy ideig a titkosszolgálat, az NKVD is ott működött (hasonlót állítanak néhány más városi épületről is, de ez az információ nem bizonyított), majd a vasúti milícia. A hivatalos okmányokból ismeretes, hogy a városi végrehajtó bizottság határozata értelmében 1955-ben ezt az épületet sok egyébbel együtt kommunális tulajdonba adták át. De még azt megelőzően lakásokat adtak ott az embereknek, legalábbis ezt mesélte az egykori szálló, most pedig lakóház legidősebb lakója, Viktor bácsi.

Belegyezett, hogy megmutatja a házat, és mesél az ott töltött gyermekkoráról. Azt mondja: hallotta, hogy a hotel egy Pinkasz vezetéknevű zsidóé volt. A szálló nevének fémbetűit már nagyon régen leszedték a homlokzatról, még amikor Viktor kisfiú volt. Romák szedték le, akik azután elvitték, és fémhulladékként értékesítették.

„1966-ig itt nem elkülönített lakások voltak, hanem különálló szobák, mint a szállóban. Összesen mintegy 16 volt, s a hosszú folyosó mindkét végén mellékhelyiségek. A második szinten működött egy mosoda a vendégek számára egy hatalmas cseh káddal. Még egy mosoda volt az udvaron, mellette pedig a lóistálló.

1966-ban mindent átterveztek itt, akkor volt az utolsó nagyjavítás az épületben. Azóta már több mint 50 év telt el, a tető beázik, a vakolat hullik. Az épületre nagyon ráférne egy felújítás! Mi maradt itt eredeti? A lépcsőházban megmaradtak az eredeti kovácsoltvas lépcsőkorlátok, azok nagyon jó minőségűek, mint ahogyan a bejárati ajtók is, amelyek keményfából készültek. Amikor áttervezték a helyiségeket, akkor az ajtók helyét is megváltoztatták, de ugyanazokat az ajtókat és tokokat tették vissza, amelyek a szállóban voltak.

– Elmondok még egy érdekes történetet arról, hogyan találtuk meg gyerekként a pincében elrejtett fegyvereket. Egyszer játszottunk a fiúkkal a pincében, és felfigyeltünk egy csomó lomra. Elkezdtük szétszedni, amikor észrevettük, hogy rongyba csavarva elástak valamit. Kiástuk, kicsomagoltuk a rongyokból, és 5 karabélyt meg egy kardot találtunk. Hívtuk a felnőtteket, ők pedig a milíciát. Aztán a milicisták sokáig jártak fémkeresővel, de több fegyvert nem találtak" – mesélte Viktor bácsi.

Ez az idős ember nagyon szereti a házat és fájó szívvel figyeli, hogyan megy tönkre. Az egykori szálloda a régi felvételekhez képest valóban szörnyen néz ki. A tarka földszint a boltokkal, a második szint a leszakadt vakolat alól előbukkanó csupasz téglákkal, amelyek veszélyesen lógnak a járókelők feje fölé. S mindezek fölött a homlokzat középső részén üresen tátong a hely, ahol egykoron büszkén ragyogott a HOTEL KÁRPÁTIA felirat.

Tetyana Literáti, Pro Zahid/
Rehó Viktória