Szijjártó: Ukrajnának fel kell függesztenie a törvény végrehajtását és egyeztetnie kell a kárpátaljai magyarokkal

2018. február 16., 13:15

Magyarország felszólítja Ukrajnát, hogy „a nemzetközi hazugságkampány helyett függessze fel az oktatási törvény végrehajtását”, amíg a kárpátaljai magyarokkal meg nem állapodik az összes részletkérdésről – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-nek telefonon nyilatkozva.

A tárcavezető Szófiában az európai uniós külügyminiszterek csütörtökön kezdődött, kétnapos informális találkozóján vesz részt.

Mint mondta, pénteken a tagjelölt államokkal közösen tanácskoznak, és az európai térség biztonsági kérdéseiről beszélnek. A biztonság kérdésköréhez alapvetően hozzátartozik, hogy azok az országok, amelyek az európai integráció felé akarnak haladni, milyen módon tartják tiszteletben az európai szabályokat, így a kisebbségekre vonatkozó jogszabályokat – jelentette ki. Hozzátette: az európai integráció felé törekvő Ukrajna az elmúlt időben súlyosan megsértette azokat a nemzetközi jogszabályokat, amelyek a kisebbségek jogainak védelmére vonatkoznak, és amelyek betartását az EU is szigorúan megköveteli.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, Ukrajna „nemzetközi hazugságkampányt indított Magyarországgal és a kárpátaljai magyarokkal szemben”. Ukrajna ugyanis azt híreszteli, hogy a kárpátaljai magyarok nem mentek el egy olyan egyeztetésre az ukrán kormánnyal Kijevbe, ahol a már elfogadott ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos konzultációra került volna sor a Velencei Bizottság előírásainak megfelelően – magyarázta.

Közölte: ezzel szemben a valóság az, hogy az ukrán kormány egy olyan új törvényről akart volna egyeztetni a kárpátaljai magyarokkal, amely a már elfogadott oktatási törvényre alapult volna. Tehát nem az oktatási törvénnyel kapcsolatos konzultációra hívták őket, és ha a kárpátaljai magyarok elmentek volna erre a találkozóra, akkor azzal „gyakorlatilag jóváhagyták volna azt az oktatási törvényt”, amely súlyosan sérti a nemzetközi jogszabályokat, a kárpátaljai magyarok jogait, és amelynek a módosítására hívta fel az Európai Unió és a Velencei Bizottság Ukrajnát – mutatott rá.

A külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország felszólítja Ukrajnát, hogy „a nemzetközi hazugságkampány helyett függessze fel az oktatási törvény végrehajtását”, amíg a kárpátaljai magyarokkal meg nem állapodik az összes részletkérdésről. Ukrajnának végre meg kell kezdenie az egyeztetést a kárpátaljai magyarokkal – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Úgy vélte, ezt a „hazugságkampányt” azért indította Ukrajna, hogy elfedje: „fittyet hánynak a Velencei Bizottság döntésére”. Sőt, megkezdték az oktatási törvény végrehajtását, hiszen arról értesítették a kárpátaljai magyar iskolákat, hogy szeptembertől a világirodalom oktatását már ukrán nyelven kívánják megkezdeni – fűzte hozzá.

(MTI)