Két csecsemő halálát okozták Odesszában a kanyaró szövődményei

2018. február 21., 10:52

Odesszában meghalt két csecsemő a kanyaró szövődményeitől, ezért ellenőrzik a város valamennyi gyermek-egészségügyi intézményét – jelentette az UNIAN hírügynökség az Odessza Megyei Állami Adminisztráció sajtószolgálatának tájékoztatása nyomán.

A közlés szerint laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették, hogy a két halálesetért a kanyaró a felelős.

Vjacseszlav Poljanszkij, az Odessza Megyei Állami Adminisztráció Egészségügyi Főosztályának vezetője elmondta, hogy az egyik áldozattal, egy öthónapos, Down-kóros, veleszületett szívbetegségben szenvedő kislánnyal tüdőgyulladás végzett. A tisztviselő a kórtörténet alapján feltételezi, hogy a csecsemő a városi gyermekkórházban fertőződhetett meg kanyaróval. Poljanszkij a fertőzés körülményeinek tisztázására elrendelte a város valamennyi gyermek-egészségügyi intézményének ellenőrzését.

A másik halálos kimenetelű esetnél az édesanya fertőzte meg még meg sem született gyermekét, azaz méhen belüli fertőzés történt. A várandós Odessza megyei lakos, aki nem volt beoltva kanyaró ellen, január végén került a városi járványkórházba. A megyei adminisztráció sajtószolgálatának információi szerint a beteg önkényesen elhagyta az egészségügyi intézményt. „Február 14-én, 12 órával a szülést követően a gyermek belehalt a veleszületett betegségbe” – közölte a sajtószolgálat hozzátéve, hogy a patológiai vizsgálat eredménye február 20-án alátámasztotta a méhen belüli kanyarófertőzést.

Poljanszkij jelezte, hogy az elmúlt fél évben alapvetően megváltozott a kanyarós megbetegedések struktúrája: olyan egyévesnél fiatalabb csecsemők megbetegedéséről van szó, akiket még nem olthattak be kanyaró ellen.

Összességében 2018. január 1-je óta öt esetben erősítette meg laboratóriumi vizsgálat, hogy a kanyaró szövődményei vezettek a betegek halálához a régióban. A sajtószolgálat ezzel összefüggésben emlékeztetett, Odessza megye kormányzója többször is kérte az Egészségügyi Minisztériumot, hogy biztosítsa a régió számára a szükséges mennyiségű oltóanyagot, ami a január végi állapot szerint mintegy 12 ezer adag vakcinát jelentett. Ebből a mennyiségből február folyamán eddig négyezer adag érkezett meg a megyébe, és további kétezer adag érkezését várják az elkövetkező napokban. A közlés szerint még hatezer adag oltóanyagot kellene előteremteni ahhoz, hogy fenntartsák a megfelelő, 95%-os oltottsági szintet, és megakadályozzák a betegség további terjedését.

Az UNIAN emlékeztet, hogy az év első hét hetében 5097 kanyarós megbetegedést jelentettek országszerte. Ezen belül 1693 felnőtt és 3404 gyermek fertőződött meg. A fertőzés okozta szövődmények idén eddig hat ember, köztük négy gyermek és két felnőtt halálát okozták.

(unian.ua/Kárpátalja)