Egy húszéves fiatal énekes képviseli Ukrajnát az idei Eurovíziós Dalfesztiválon

2018. február 25., 17:55 , 893. szám

Kosztyantin Bocsarov, művésznevén Mélovin nyerte az Eurovíziós Dalfesztivál ukrajnai döntőjét angol nyelvű Under The Ladder (A létra alatt) című számával, így idén ő képviselheti Ukrajnát a nemzetközi dalversenyen, Portugáliában.

Az énekes – aki főként a fiatalabb korosztályok kedvence – 1997. április 11-én született Odesszában. 2015-ben vált ismertté, amikor megnyerte az X-Factor című énekes-tehetségkutató verseny ukrán verziójának hatodik évadát.

Már tavaly is indult az Eurovíziós Dalfesztiválon, akkor az ukrajnai döntőben a harmadik helyen végzett.

A szombat este megrendezett döntőben a szakmai zsűritől öt pontot kapott, a közönségszavazatok alapján viszont befutott az első helyre, maximális hat pontot szerezve.

2017-ben Kijevben rendezték meg a nemzetközi dalfesztivált, a krími tatár származású ukrán énekesnő Jamala (Dzsamala) nyerte az előző évi, Stockholmban megrendezett versenyt történelmi témájú 1944 című dalával.

Kijev eddig kétszer adhatott otthont a versenynek: korábban 2005-ben rendezték meg a dalfesztivált az ukrán fővárosban azután, hogy az előző évi versenyt Ruszlana Lizsicsko ukrán énekesnő nyerte Isztambulban.

z ukrán résztvevők közül világszerte népszerűvé vált Andrij Danilko – művésznevén Verka Szergyucska – annak ellenére, hogy Dancing Lasha Tumbai című száma csak második helyezett lett a 2007-ben a helsinki Eurovíziós Dalfesztiválon.

Idén az Eurovíziós Dalfesztivált – első alkalommal – a portugál fővárosban, Lisszabonban rendezik meg. A 10,5 millió lakosú ország azért lehet a 63. dalfesztivál házigazdája, mert Salvador Sobral portugál énekes nyerte meg tavaly májusban a kijevi versenyt Amar Pelos Dois című számával.

(MTI)