Potápi: A kormány tevékenysége remélhetőleg hozzájárul az elvándorlás és az asszimiláció mérsékléséhez a külhoni magyarság körében

2018. március 7., 08:35 , 894. szám

Reményének adott hangot Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár múlt csütörtökön Topolyán, hogy a magyar kormány tematikus éveinek, valamint a vajdasági gazdaságfejlesztési programnak köszönhetően mérsékelhető lesz az elvándorlás és az asszimiláció, valamint minél több magyar fog visszatérni a Vajdaságba, hogy ott találjon boldogulást.

Potápi Árpád János a tematikus évekkel kapcsolatban kifejtette, hogy néhány évvel ezelőtt az óvodások évével kezdődött minden, hiszen úgy gondolták, hogy a szocializáció és a nevelés szempontjából ekkor vannak a legfontosabb életkorban a gyerekek, ilyenkor dől el, hogy „az ember merre indul tovább a személyiségét vagy a nemzetiségét illetően”. Azóta – ehhez kapcsolódóan – meghirdették az óvodaépítési programot, amelyet a vajdasági helyi szervezetekkel közösen valósítanak meg.

Az oktatási tematikus évek után a szülőföldön való boldogulás felé fordult a figyelem – emlékeztetett Potápi Árpád János, hiszen – mint mondta – oda kell figyelni a társadalmi problémák megoldására és a gazdaságfejlesztésre. Két éve beindult a vajdasági gazdaságfejlesztési program, amelynek az első eredményei már látszanak.

Az előző évek témái alapján logikus volt, hogy az idén a külhoni magyar családok éve következzen – folytatta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, majd emlékeztetett arra, hogy ez az esztendő Magyarországon is a családok éve.

A határon túli magyarok közül most a kárpátaljaiak vannak a legnehezebb helyzetben, de valamivel több mint két évtizede a Délvidéken volt a legrosszabb a szituáció, a vajdasági és a horvátországi magyarokat a háború közvetlenül érintette. A vajdasági magyarság megerősödve került ki ebből a helyzetből – fogalmazott az államtitkár.

(MTI/Kárpátalja)