Sikeres évet zárt a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége

2018. március 14., 11:37 , 895. szám

Nem könnyű, azonban mégis sikerekben gazdag évet zárt a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) – hangoztatta Virág László elnök a szombaton megtartott évértékelő közgyűlésen Beregszászban a Rákóczi-főiskolán.

A közel 1300 fős taglétszámmal rendelkező szervezet idén március 10-én tartotta soros évértékelő közgyűlését. Az eseményen igyekeztek megvitatni azokat az aktuális kérdéseket, melyek a regionális gyűlések alkalmával napirendre kerültek, valamint konkretizálták a fontosabb kitűzött célokat és feladatokat.

Virág László, a KMVSZ elnöke beszámolt az elmúlt évben történt munkáról, eseményekről. Elmondta, hogy a helyi rendezvények mellett igyekeztek ott lenni a Kárpát-medencében zajló nagyobb agrár- és vállalkozói fórumokon, találkozókon, ahol a jó gyakorlatokat megismerve megpróbálták azokat integrálni a hazai termelésbe. Szerinte különösen hangsúlyos az, hogy a Kárpát-medence régiói közül Kárpátalján alakult meg elsőként 2017-ben a Termelési és Értékesítési Szövetkezet (TÉSZ), amely a tervek szerint az agráriumban tevékenykedők által megtermelt áru elhelyezésében és értékesítésében nyújt majd jelentős segítséget. Az elnök igazi sikertörténetnek nevezte a múlt év tavaszán elindított kukoricaprogramot, amelyet idén szélesebb körben szeretnének folytatni. A kiváló magyarországi vetőmagoknak köszönhetően több gazda 30%-kal többet termelt hektáronként, mint korábban. Az idei akciót még sikeresebbre tervezik, hiszen a magyarországi vetőmagcég tulajdonosa ígéretet tett arra, hogy a kárpátaljai gazdák által termelt mennyiséget garantált áron vásárolja fel. „Gazdaságunk fejlődéséhez szükséges a stabil politikai és gazdasági helyzet. Sajnos, ezek egyike sincs meg ma országunkban. Az egyre erősebb kisebbségellenes törekvések a magyar vállalkozók életére is kihatnak, de nem hátrálunk meg. Köszönjük, hogy a magyar kormány mellettünk áll, és a reménytelenségben reményt ad a kárpátaljai magyar termelőknek, gazdáknak, vállalkozóknak, hogy ezekben a nehéz időkben is tovább tudják folytatni munkájukat” – fogalmazott beszámolójában a KMVSZ elnöke.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, az ukrán parlament képviselője köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a nehéz idők ellenére szép számmal vannak jelen a kárpátaljai magyar vállalkozók. Köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy a támogatások által mindent megtesz azért, hogy a kárpátaljai magyar közösségeket megtartsa. Így kimondottan nagy segítséget nyújt a magyar vállalkozóknak is. Szerinte az erre a célra irányított támogatások hatásosak, és arra irányulnak, hogy olyan közösségek jöjjenek létre, mint a KMVSZ, amely példát mutat mások számára is. Azonban felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy igyekezzenek élni azokkal a lehetőségekkel, amelyek adottak. Úgy véli, a segítség mellett fontos a munka, a feladatok nagy részét nekünk kell helyben elvégeznünk, amelyek jelen esetben jól működő vállalkozásokat jelentenek – hangsúlyozta a KMKSZ-elnök.

Buhajla József ungvári magyar főkonzul szerint Ukrajna többféle módon próbálja megfélemlíteni a kárpátaljai magyar közösséget, de nem szabad megijedni, ki kell tartani. Nagyon fontos az a munka, amelyet a kárpátaljai magyar vállalkozók végeznek, hiszen az ő feladatuk, hogy a térségben erős gazdasági teret hozzanak létre, amely igaz, nagy ellenszélben van a gyenge ukrán gazdaság miatt. A magyar kormány azonban igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy segítse a helyi vállalkozásokat. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra is, hogy április 8-án éljenek alkotmányos jogukkal, és menjenek el szavazni. Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul beszédében abbéli reményét fejtette ki, hogy az erősödő helyi vállalkozások révén olyan gazdasági kapcsolatok alakulhatnak ki a két ország között, amelyek segítenek enyhíteni az Ukrajna és Magyarország között kialakult jelenlegi politikai viszonyt.

Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos szerint az, hogy közel 2700 szerződéskötés történt eddig Kárpátalján, és 6,3 milliárd forintnyi forrás lett kifizetve, azt eredményezte, hogy már szemmel látható a kárpátaljai magyar vállalkozói és gazdatársadalom fejlődése. Hamarosan elkezdi működését az a támogatói inkubátorház, amely jogi, pénzügyi és könyvelési kérdésekben fog tanácsokat adni a vállalkozásoknak. Ilyen típusú képzéseket is indítunk, és szeretnénk egy olyan ukrán–magyar kereskedelmi céget is létrehozni, amely végre a kárpátaljai áru Magyarországra jutását tudja legálisan támogatni és segíteni – hangsúlyozta Grezsa. – A napokban indította el a Nemzetpolitikai Államtitkárság a fiatal vállalkozók számára az 500 millió forint értékű tematikus pályázatot. A kormánybiztos szerint a cél az, hogy egy nemzeti közösségbe, egy egységes gazdasági térségbe kell szerveződniük a határon túli közösségeknek, amihez az anyaország által nyújtott támogatásoknak köszönhetően a feltételek egyre inkább megteremtődnek. Véleménye szerint, amíg nem sikerül a kárpátaljaiak komfortérzetét biztosítani, addig a kivándorlás megállíthatatlan. Ehhez azonban arra van szükség, hogy minél több határátkelőhely legyen, szemétlerakók, gyorsforgalmi utak, olyan infrastrukturális fejlesztések, amelyek javítják az itteniek életminőségét.

A gyűlésen Pataki Gábor, a KMVSZ alelnöke a tagság elé terjesztette a korábban elfogadott javaslatot, miszerint a szervezet tiszteletbeli tagokká fogadhat olyan személyeket, akik messzemenően egyetértenek a szervezet törekvéseivel, és igyekeznek támogatni is azokat. A módosítást követően Grezsa Istvánt jelölték elsőként. A közgyűlés egyhangúan tiszteletbeli taggá választotta a kormánybiztost.

Ezt követően meghatározták a szervezet tagsági díját, amely ezentúl 300 UAH lesz. A módosításokat követően hasznos témákban hallhattak előadásokat a megjelentek. Iljasovics Viktor ügyvéd a vállalkozások ukrajnai bejegyzésének rendjéről tartott tájékoztatót, Bocskay István marketingszakértő az árképzésről, a termékek árainak kialakításáról beszélt, dr. Lantos Ferenc a szegedi egyetem hódmezővásárhelyi karának docense pedig a „farma food” termékekről szólt részletesen.

EV