Március 15.: A magyar nemzet összetartozását emelték ki a kolozsvári, zágrábi és lendvai ünnepségek szónokai

2018. március 21., 08:51 , 896. szám

A magyar nemzet összetartozását, egységét emelték ki ünnepi beszédeikben a Kolozsváron, Zágrábban és Lendván múlt szerdán rendezett március 15-i ünnepségek szónokai.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Kolozsváron a Magyar Opera nagytermében a Magyarország főkonzulátusa által szervezett ünnepi gálaműsor szónokaként arról beszélt, hogy ma a magyar állampolgárság kiterjesztése által valósul meg a magyar nemzet közjogi egyesítése, ami a 170 éve megfogalmazott 12 pontban úgy jelent meg, hogy „unió Erdéllyel”. Úgy vélte, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése egyfajta történelmi jóvátétel a mai lehetőségek keretei között.

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy Magyarország teljes jogú állampolgárságot adott a határon túli magyaroknak, amihez nemcsak magyar útlevél, hanem szavazati jog is tartozik. Ez azért fontos, mert így a magyar Országgyűlésben az egyetemes magyarság politikai akarata testesül meg – mondta.

Szavai szerint a magyarság kiteljesedését ma két téveszme veszélyezteti: az egyik a nemzetietlenség, a másik a sovinizmus. Az egyik szerint a nemzet fogalma fölött eljárt már az idő, a másik viszont kétségbe vonja más nemzetek jogát a létezéshez. „Mi minden nemzetet tisztelünk, de elvárjuk, hogy minket is tiszteljenek” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és -képzésért felelős államtitkár a zágrábi magyar nagykövetség és a horvátországi magyar szervezetek közös ünnepségén szerdán a zágrábi Magyar Intézetben arról beszélt, hogy az elnyomás és diktatúra ellen létrejött egy szövetség, és azóta is így van ez, ha fontos kérdésekről, például a haza ügyéről van szó.

Az államtitkár ünnepi beszédében kiemelte: az összefogás lelkesítő erejét ez a nép nemcsak 1848-ban, hanem 1956-ban és 1990-ben is megtapasztalta, de megtapasztalhatja napjainkban is.

Lendván, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának (MMÖNKT) központi rendezvényén Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára mondott ünnepi beszédet. Kijelentette: „Az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget viselünk a határainkon kívül élő magyarok sorsáért, mert nincs és nem is lehet különbség magyar és magyar között. Mert a határok léptek át az ő fejük felett, és nem ők lettek hűtlenek szülőföldjükhöz.” Kiemelte: csak annak a nemzetnek van jövője, amely a családok támogatására és megerősítésére, a becsületes munkára, a nemzedékek közötti megértésre és szolidaritásra épít, és amelyet a kétezer éves keresztény hit és kultúra összetart.

Horváth Ferenc, a MMÖNKT elnöke arról beszélt, hogy a magyar kormánnyal közösen nagyot mertek álmodni, s álmaik jelentős része meg is valósult. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány az Alkotmány és esküje szellemében valóban felelősséget vállal a határon túli magyarságért, nemcsak szóban, hanem tettekben is.

(MTI/Kárpátalja)