Grezsa István: Egyértelmű és világos gesztus az ukrán háborús sebesültek segítése

2018. március 22., 20:18

Magyarország egyértelmű és világos gesztusa a kelet-ukrajnai harcokban megsebesült ukrán katonák rehabilitációjának segítése – mondta a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa csütörtökön sajtótájékoztatón Hajdúszoboszlón.

Grezsa István emlékeztetett rá, hogy az elmúlt két évben ez a negyedik alkalom, amikor a lelki sebeket és fizikai sérüléseket szenvedett ukrán katonák Magyarországon gyógyulhatnak.

A magyar állam évente húsz katona rehabilitációját vállalta, és a programot a két ország államközi kapcsolataiban az utóbbi időben bekövetkezett jelentős romlás ellenére is folytatják – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az elmúlt két évben több mint 700, a háborúban megsebesült katona gyermeke üdülhetett Magyarországon.

Magyarországnak mindig is fontos volt, hogy egyértelműen rögzítse, kit támogat a kelet-ukrajnai harcokban – mondta a kormánybiztos, ugyanakkor megjegyezte: a két ország között súlyos politikai vita van, példaként hozta fel, hogy ez elmúlt héten több mint harminc negatív híradás jelent meg Magyarországról a kijevi sajtóban. „Egyik ország érdekeit sem szolgálja a jelenlegi viszony” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Ukrajna nyugati részén mintegy 150 ezer magyar él, a kelet-ukrajnai háború mihamarabbi befejezése nemzeti érdeke is Magyarországnak.

Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete elmondta: a rehabilitációs program azt bizonyítja, hogy a vitás kérdések ellenére a jó cél érdekében képes összefogni a két ország, és mindkét félnek a bizalom visszaállítása, a jó szomszédi viszony fenntartása az érdeke.

A nagykövet Magyarországot Ukrajna megbízható, fontos partnerének nevezte, és reményét fejezte ki, hogy a magyar fél ugyanezt gondolja Ukrajnáról.

A bő egyhetes rehabilitáció során a katonák orvosi kivizsgáláson esnek át, kezeléseket kapnak, és a hajdúszoboszlói gyógyvíz kedvező hatásait is élvezhetik. Ugyanakkor a program nem csupán a fizikai sérülések kezelését, hanem a lelki sebek gyógyítását is szolgálja, a katonák ugyanis szabadidejükben festményeket készítenek, a szakemberek ezzel a terápiával is a háború okozta stressz, megrázkódtatás feldolgozását próbálják elősegíteni.

(MTI)