A kijevi kormány indítványozta félmillió hektár termőföld tulajdonba adását ukrán gazdáknak

2018. április 5., 13:48

Az ukrán kormány indítványozta, hogy félmillió hektár termőföldet adjanak olyan gazdák tulajdonába, akik jelenleg is földművelést folytatnak – jelentette be Volodmir Hrojszman kormányfő a kabinet szerdai ülésén.

A törvényjavaslatot a kormány beterjesztette a parlament elé.

Az előterjesztés tartalmából a miniszterelnök egyelőre annyit ismertetett, hogy az összesen 500 ezer hektárnyi földet 23-25 ezer olyan gazdának adnák tulajdonba, akik jelenleg is művelik az adott területet, de a jelenlegi szabályozás miatt azt nem örökíthetik tovább, ami a kormányfő szerint nem igazságos.

Ukrajnában a jogszabályok szerint földterületek lehetnek állami, önkormányzati, illetve magántulajdonban. Külföldiek azonban nem rendelkezhetnek termőföldtulajdonnal. Mezőgazdasági területek bérbe adhatók, de hivatalosan nem lehet ezeket értékesíteni. 2001 óta ugyanis földeladási moratórium van érvényben az országban, amelyet tavaly decemberben újabb egy évvel, 2019-ig meghosszabbított a parlament.

Ukrajna legfőbb hitelezőjének, a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) korábban arra tett ígéretet, hogy 2018-tól megszünteti a termőföld eladásának moratóriumát, így az állami földek privatizációjának tilalmát is. Ez egyben az IMF egyik feltétele is a kölcsönök további folyósításához. Az ország másik hitelezője, a Világbank szintén a moratórium feloldását sürgette Kijevnél egy tavaly októberben kiadott közleményében.

A moratórium fenntartására a kormányzat szerint azért volt szükség, hogy ez idő alatt a jogalkotás szintjén megszülethessenek a termőföld forgalmazására vonatkozó szabályozások.

Az ukrán állami statisztikai hivatal 2016-os adata szerint Ukrajnában mintegy 42,7 millió hektár a mezőgazdasági földterület.

(MTI)