Nagy fölénnyel győzött a Fidesz–KDNP

2018. április 9., 08:19 , 899. szám

Sorsdöntő győzelmet arattunk, lehetőséget teremtettünk magunknak, hogy megvédhessük Magyarországot – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap késő este, miután közzétették a parlamenti választások első eredményeit.

„Győztünk!” – jelentette be a kormányfő nagy ováció közepette a kormánypártok budapesti eredményváró központja, a Bálna előtt. Aláhúzta, Magyarország ma nagy győzelmet aratott. „Most kell szerénynek lenni, mert most van mire” – jegyezte meg.

Orbán Viktor először a választópolgároknak gratulált, hogy részt vettek a választáson. A magas részvétel szerinte minden kétséget zárójelbe tett. „Külön is szeretnék köszönetet mondani és kifejezni a hálánkat azért a hűségért, amit azoktól kaptunk, akik a Fideszre és a Kereszténydemokrata Néppártra szavaztak, és kitartottak mellettünk az elmúlt évek alatt” – fogalmazott. A miniszterelnök köszönetet mondott a külhoni magyaroknak is, akik segítettek megvédeni az anyaországot.

„Egy nagy csata van mögöttünk, sorsdöntő győzelmet arattunk, lehetőséget kaptunk, lehetőséget teremtettünk magunknak, hogy megvédjük, megvédhessük Magyarországot – húzta alá. – Még nem tartunk ott, a mi hazánk, Magyarország még nem tart ott, ahol szeretnénk, de már elindult a saját maga által választott útján. Együtt fogunk ezen az úton végigmenni – fogalmazott Orbán Viktor. – Mindent köszönök! Soli Deo gloria!” – zárta beszédét a Fidesz elnöke.

Az országos részvételi arány a vasárnapi választásokon a 18.30 órai nem végleges eredmény szerint 68,13% volt. Az országos pártlistákra leadott szavazatok száma 98,5 százalékos feldolgozottságnál a következőképpen alakult: 1. FIDESZ–KDNP (48,51 százalék, 2 540 970 szavazat), 2. Jobbik (19,51 százalék, 1 021 857 szavazat), 3. MSZP–Párbeszéd (12,33 százalék, 646 004 szavazat), 4. LMP (6,92 százalék, 362 591 szavazat), 5. DK (5,58 százalék, 292 131 szavazat), 6. Momentum (2,84 százalék, 148 627 szavazat), 7. MKKP (1,69 százalék, 88 675 szavazat), 8. Együtt (0,63 százalék, 33 221 szavazat), 9. Munkáspárt (0,29 százalék, 15 078 szavazat), 10. CSP (0,20 százalék, 10 344 szavazat). (Összesen 23 párt és pártszövetség indult a parlamenti választásokon.)

A nemzetiségiként regisztrált választópolgárok országos pártlista helyett nemzetiségük listájára szavazhattak a vasárnapi voksoláson. Mind a 13 országos nemzetiségi önkormányzat állított listát, így jogosulttá váltak arra, hogy szavazati joggal nem rendelkező szószólót küldjenek az új Országgyűlésbe. Mivel a német nemzetiség megszerezte az országos listás mandátumhoz szükséges szavazatszám negyedét, 85 év után, kedvezményes mandátummal újra önálló és teljes jogú képviselője lesz az Országgyűlésben Ritter Imre korábbi német szószóló személyében. Ritter Imre kijelentette, mind a 13 magyarországi nemzetiség érdekét képviseli majd az parlamentben. Egyébként a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának listájára a nem végleges adatok szerint 25 530-an szavaztak (0,49%). Az Ukrán Országos Önkormányzatéra a keddi állapot szerint 249 voksot adtak le.

A levélben szavazók névjegyzékében 378 449 polgár szerepelt, a keddi állapot szerint a megszámolt 102 557 érvényes szavazatból 96 938-at a FIDESZ–KDNP pártlistájára adtak le. Az LMP 1413 szavazatot, a Jobbik 1347, az MSZP–Párbeszéd 848 voksot szerzett.

A leadott szavazatok 98,5 százalékának összesítése után így oszlik meg a Magyar Országgyűlés 199 mandátuma:

1. FIDESZ–KDNP – egyéni választókerület: 91, országos lista: 43, összesen: 134, a parlamenti mandátumok aránya: 67,34 százalék.

2. Jobbik – egyéni választókerület: 1, országos lista: 24, összesen: 25, a parlamenti mandátumok aránya: 12,56 százalék.

3. MSZP–Párbeszéd – egyéni választókerület: 8, országos lista: 12, összesen: 20, a parlamenti mandátumok aránya: 10,05 százalék.

4. DK – egyéni választókerület: 3, országos lista: 6, összesen: 9, a parlamenti mandátumok aránya: 4,52 százalék.

5. LMP – egyéni választókerület: 1, országos lista: 7, összesen: 8, a parlamenti mandátumok aránya: 4,02 százalék.

6. Együtt – egyéni választókerület: 1, országos lista: 0, összesen: 1, a parlamenti mandátumok aránya: 0,50 százalék.

Független képviselő: 1.

Magyarországi németek kedvezményes mandátuma: 1.

Végeredmény szombatra várható.

A magyar parlamenti választási folyamatot az állam és a kormánypártok erőforrásainak mindenre kiterjedő átfedése jellemezte, ezzel aláásva a versenytársak esélyét arra, hogy azonos feltételek között mérjék össze az erejüket – jelentette ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézményi és Emberi Jogi Hivatalának (ODIHR) vezetője hétfői budapesti sajtóértekezletén.

A választók számos jelölt közül választhattak, mégis a megfélemlítés légköre, az idegengyűlölő retorika, a média elfogultsága és az átláthatatlan kampányfinanszírozás korlátozta az igazi politikai vitát – tette hozzá Douglas Wake az EBESZ-nek a választásokról alkotott első megállapításai és következtetései között.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője erre így reagált: az EBESZ-nek nem feladata a magyar választási kampányról politikai véleményt mondani, különösen nem szükséges a bevándorlással szemben álló kormánypártokkal vitába bonyolódni, és a kormányzati kampányt minősíteni. A bevándorlás elutasítása nem xenofóbia, hanem életösztön – hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője, alelnöke.

Jelezte ugyanakkor azt is, hogy az EBESZ-jelentés megállapítása szerint a választójog alkotmányos alapjogának szabad gyakorlása mindenkinek biztosított volt. Ezzel a Fidesz maximálisan egyetért – közölte. Ahogyan azzal is egyetértenek – tette hozzá a politikus –, hogy a választás lebonyolítása átlátható és professzionális volt. A jelentés ezen túlmenő megállapításai azonban hatáskörtúllépést jelentenek – mondta Gulyás Gergely.

 (MTI/fidesz.hu/valasztas.hu/ntk)