Porosenko megszakítaná a kapcsolatokat a FÁK-kal

2018. április 13., 09:53

Petro Porosenko elnök indítványozta, hogy a kormánnyal közösen készítsenek elő javaslatokat az ukrán részvétel hivatalos beszüntetéséről a Független Államok Közössége (FÁK) döntéshozó testületeiben – jelentette az UNIAN hírügynökség az államfőnek a XI. Kijevi Biztonsági Fórum megnyitóján elhangzott beszéde nyomán.

„Tekintettel arra, hogy Ukrajna soha nem volt a FÁK tagja és mivel ez a struktúra megtagadta az orosz agresszió elítélését, kérném, hogy a kormánnyal közösen készítsünk elő javaslatokat a FÁK döntéshozó testületeiben való részvételünk hivatalos megszüntetéséről, amint az ukrán képviselet végérvényes bezárásáról is a szóban forgó minszki intézményekben” – jelentette be Porosenko.
Az elnök ugyanakkor jelezte, hogy felül kell vizsgálni Ukrajnának valamennyi, a FÁK keretében kötött megállapodását, hogy megfelelnek-e azok az ország nemzeti érdekeinek.
„Élve az alkalommal, külföldi partnereinket is felszólítom az Oroszországi Föderációval szembeni szerződéses kötelezettségeik fülvizsgálatára, elsősorban az együttműködés érzékeny területeire való tekintettel” – tette hozzá Porosenko.

(unian.ua/Kárpátalja)