Sportnap a Csongori Általános Iskolában
Olvasói levél
A Csongori Általános Iskolában 2018. április 30-án negyedik alkalommal szerveztünk sportnapot A sport – maga az élet címmel. A testnevelés nagy népszerűségnek örvend a diákjaink között, s jó eredményeink is vannak ebből a tantárgyból.
A versenyekre már előző héten lehetett jelentkezni egyénileg és csoporttal is. Nagy volt az érdeklődés, hiszen a sportélményen kívül értékes ajándékokat is lehetett nyerni a különböző versenyeken.
A megnyitón az iskola igazgatója, Nagy Sándor ismertette a programokat. Tamási Erzsébet, Tamási Béla és Sztepanenko Szerhij Ivanovics tanárok vállalták a rendezvény levezetését. Nagy szerepet vállalt a lebonyolításban Hadar Tímea szervező pedagógus és minden osztályfőnök, osztályvezető. Az iskola igazgatósága és a Kistelekről érkezett csapat az intézmény udvarán közösen magnóliafát ültetett el, mely szépen illeszkedik a tavaly is közösen elültetett fához.
A versenyen a következő eredmények születtek:
Csapatverseny
Alsósok:
Nyertesek: 1.b, 2.b, 3.b, 4.b.
Futball: 6. osztály (1. csapat), 7. osztály (2. csapat), 8–9. osztály (3. csapat), ezek közül a 8–9. osztály csapata nyert.
Felsősök:
Ügyességi verseny (staféta):
Nyertesek: 5.b, 6.a, 7.b, 8.b.
Egyéni versenyek:
Legerősebb fiú: Baksa Nándor, 9. osztály.
Legügyesebb fiú: Hadar Gábor, 8.a osztály.
Leggyorsabb lány: Sass Rita, 8.a osztály.
Legügyesebb lány: Orosz Tímea, 8.b osztály.
Legagyasabb versenyző: Tamási Eszter, 7.a osztály.
Kínai ebéd: Orosz Jázmin, 6.b osztály.
A legerősebb vendég díjat Guba Zoltán nyerte Kistelekről.
Minden nyertes emléklapot kapott, és 20 jutalomajándék is gazdára talált. Pappné Guba Éva, a Kisteleki Általános Iskola igazgatója édességcsomagot adott át minden nyertesnek.
Végezetül az iskola minden diákját, tanárát és a vendégeket szeretetvendégségre invitáltuk. A rendezvényt a BGA Zrt. támogatta.
A verseny lebonyolítása után az iskola diákjai műsorral kedveskedtek a vendégeknek, majd a Csipkés együttessel töltöttünk el egy feledhetetlen estét.
Nagy Sándor,
a Csongori Általános Iskola igazgatója