Megjelent Tetyana Literáti második könyve

2018. május 9., 12:52 , 903. szám

Amint arról már korábban értesülhettek olvasóink, egy kárpátaljai újságíró, Tetyana Literáti több éve cikksorozatot ír a régi Ungvárról, az itt élő személyiségekről, az épületek történetéről. Az elmúlt több mint 3 év folyamán a prozahid hírportálon és az Uzshorod hetilapban rendszeresen megjelent közel 200 elbeszélésből a legérdekesebbek kerültek be a szerző első, Ungvár. Valós történetek című könyvébe, amely decemberben látott napvilágot megyei költségvetési támogatással. Az első könyv történeteit magyar fordításban lapunkban is rendszeresen olvashatják az Ungvár múltja iránt érdeklődők.

A sikeres cikksorozatból újabb könyv lett. Múlt héten megjelent a 27 történetet tartalmazó második könyv Elvesztett Ungvár. Séta az óvárosban címmel. A kárpátaljai Rotary mozgalom hamarosan fennállásának 90. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból finanszírozta a szervezet a kiadványt, és Kárpátalja valamennyi iskolájának könyvtárába juttatnak a könyvből.

A szerző bevallása szerint már az első bemutató helyszínén is meglepődött, mennyire sokan érdeklődnek műve iránt, ezért most jóval nagyobb helyiséget választottak. Most a Bagolyvár nagytermében került sor a könyvbemutatóra. Az elbeszélések főszereplőinek a leszármazottai és az érdeklődők olyan sokan eljöttek, hogy még ez is szűkösnek bizonyult. Ott volt Behun István bútorgyáros és Behun János cipész hozzátartozója, Kaluja Sándor könyvesbolt-tulajdonos lánya, Veronika asszony, Kontros Endrének, a Konvikt igazgatójának az unokája, Kornél, aki ismert informatikai szakember. Eljött a gyalogoshíd tervezőmérnökének, dr. Slezinger Jánosnak a lánya, Melada, aki nő létére egész életét az építőiparban dolgozta le, és mint mondotta, az örökkévalóság küszöbén állva egyetlen orvos sem segített neki annyit, mint amilyen életelixírt jelentett számára az apjáról szóló anyaggal Tánya.

Az Alumneum igazgatójának, Petrusz Istvánnak a rokona, Perc Viktória talán sokak reményét fejezte ki azzal, hogy elmondta, szükség lenne egy harmadik könyvre Helyreállított Ungvár címmel, amely a belváros légkörének újraidézését írná le.

Kükemezei József politikus fia, Árpád, magát öregfiúnak nevezve görbebottal is eljött, mert sok embert személyesen ismert, két téma pedig érintette családját: az egyik az apjáról, a másik, az Akkord-haranggyárról szóló pedig az apósáról íródott.

Többen külföldről utaztak Ungvárra, hogy jelen lehessenek a könyv bemutatóján. Többek között a lapunk egyik korábbi számában is publikált kolbászüzemről szóló anyag főhősének, Pritula Józsefnek az unokája, Tamás. A Szlovákiában élő férfi boldog gyermekkorát Ungváron töltötte, így felajánlotta segítségét a további történetek megírásához. Bohumil Purma cukrász dédunokája, Vladislav úgyszintén Szlovákiából érkezett.

Jaroszlav Safar, a könyv egyik támogatója a Magyarországon ismert festő, grafikus, bábtervező, Ország Lili egykori házának a társtulajdonosa.

A nagy érdeklődés hátterében az áll, hogy minden egyes cikket komoly történelmi kutatás előz meg. A történetek az idős emberek visszaemlékezéseivel megtűzdelve mintegy időutazásra invitálják az olvasókat, és az írások nem akadémiai anyagok, hanem könnyen olvashatók, olyan emberek számára íródott publikációk, akik érdeklődnek Ungvár múltja iránt.

Az eseményen jelen volt Szulincsák Sándor huszti római katolikus plébános is, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy édesapjával jött el a könyvbemutatóra, és boldog, hogy jelen lehetett:

– Nagyon sok érdekességet hallottunk, a könyvet csak részleteiben olvastam a prozahid internetes honlapon. Meg sze­retném dicsérni az újságírónőt, hogy annyira szépen kamatoztatja a talentumát, és bár a könyv címe Elvesztett Ungvár, de amióta ezek a cikkek megjelennek, már nem lehet azt mondani, hogy elvesztettük Ungvárt. Sajnos, valóban nagyon megváltozott a város arculata, és több régi épületet lebontottak, vagy a felismerhetetlenségig átalakítottak, amivel nem biztos, hogy szebbé tették a város arculatát. Ez a könyv nagyon sok mindent pótol, olyan információkat közöl, amelyekért kár lett volna, ha feledésbe merülnek és elvesznek – mondta, és megköszönte Tányának, hogy nekifogott, és írt többek között nagyapjáról, Szulincsák Lászlóról, az Ungvári Gimnázium egykori igazgatójáról is. „A Pincesor utcában a Szulincsák-pincékben nagyapámnak kiváló bora volt, és még Sztojka Sándor püspök is mindig betért egy kis borra és finom lacipecsenyére, amikor vízkeresztkor hazafelé tartott az Ung-partról” – említette meg a plébános.

Valamennyien, közeli és távoli leszármazottak különböző nyelveken – magyarul, szlovákul, oroszul, ukránul – egyaránt meghatódva beszéltek a városról és őseikről, akiknek sorsa gyakran szomorú fordulatokat vett. Hálásan megköszönték Tetyana Literáti újságírónak az érdekes és tartalmas írásokat, és újabb kutatási témákat javasoltak.

A szerző mindenkit biztosított arról, hogy amíg az olvasók kíváncsiak, addig készülnek majd anyagok a régi Ungvárról. Többen is hangsúlyozták, az a lényeg, hogy a város megmaradjon európai szellemű településnek, ahol mindenki jól érzi magát.

Rehó Viktória