Gyermeknap Beregrákoson

Olvasói levél

2018. június 13., 11:06 , 908. szám

Június 9-én, szombaton gyermeknapot szervezett a KMKSZ Beregrákosi Alapszervezete a Beregrákosi Általános Iskola udvarán. Ezen a napon mindenki igyekezett a legkisebbek kedvében járni, akik megismerkedhettek a kézműveskedéssel, arcfestéssel, lufihajtogatással, de volt akadályverseny, kalandpark és sok-sok érdekes vetélkedő is.

A rendezvényt a főszervező Tóth Margit, a KMKSZ Beregrákosi Alapszervezetének elnöke, a Munkácsi Járási Tanács képviselője nyitotta meg. Pósa Lajos Szeresd a gyermeket című versével köszöntötte a gyerekeket, szülőket, vendégeket: „Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly. Szemének tükriből játsszék örök mosoly.”

Molnár Irén, a Beregrákosi 1. Számú Óvoda nevelőnője is szólt a szülőkhöz: „Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, melyen minden arra járó nyomot hagy – tartja a közmondás.” A gyereknapot megtisztelte jelenlétével Jacina Natália, a Beregrákosi 1. Számú Óvoda vezetője és Mészár Katalin, a Beregrákosi Művészeti Iskola igazgatóhelyettese is.

A nap során az óvodások táncoltak, majd érdekes találós kérdéseket intéztek a nézőkhöz. Szavaltak, citeráztak, énekeltek a Beregrákosi Általános Iskola tanulói. Majd közös szórakozás, közös játék következett a Menő Manók gyermekrendezvény-szervezők irányításával. Népszerű volt az arcfestés, a horgászás, a marcipánvirág-készítés. Volt akadályverseny, kézenjárás, gólyalábon járás, lufihajtogatás. A Ki mit tud? vetélkedőn értékes ajándékokért énekeltek, szavaltak a legtehetségesebb rákosi gyerekek. Minden gyerek kapott lufit, Irka gyermeklapot, ráadásul az 1–4.osztályos tanulók taneszközcsomagot is kaptak.

A rendezvényen a szervezők szendviccsel, lángossal, ásványvízzel és édességekkel is kedveskedtek a gyermekeknek. A gyereknapon a nagy hőség ellenére nagyon sokan voltak – óvodások, iskolások, szülők és nagyszülők egyaránt.

A főszervező Tóth Margit köszöntet mondott mindazoknak, akik támogatták a rendezvény sikeres lebonyolítását: a KMKSZ-nek, a Menő Manóknak, az óvónőknek, az iskola alsó tagozatos tanítóinak, nevelőinek, Molnár Tünde, Vaszkó Alexandra és Oljusinec Katalin segítőknek a munkájukért. Hangsúlyozta: „Látva a sok boldog gyermekarcot – megérte a fáradságot!”