A Samudovszki- és a Bárdos-házak, melyek helyén a megyei színház épült

Elvesztett Ungvár

2018. június 24., 17:13 , 909. szám
A Samudovszki család háza

A Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színház körüli terület beépítése napjainkban ismét aktuálissá vált. A Tolsztoj utca felőli részt, ahol a lepusztult szökőkút is található, az egykori városvezetés 2009-ben magántulajdonba adta. A három földterületet 2 tulajdonos szerezte meg titkos árverésen, akik a 37 árnyi területen egy háromszintes ház építését tervezik mélygarázzsal, valamint egy egyszintes épületet parkolórésszel. Az egyik tulajdonos már több mint 30 bírósági tárgyaláson van túl, és mintegy 600 ezer hrivnyát költött az ügyre. A napokban pedig nyilvánosságra került, hogy egy hétszintes épületet emelnének a színház mellett, a Kijevi parton.

De most egy sokkal régebbi történetről lesz szó, arról, hogy mit vesztett a város, amikor a színház építése miatt egy kisebb lakónegyedet bontottak le. Akkor mintegy 20 ungvári lakóház került lebontásra, és a tulajdonosok, sajnos, nem tudtak ez ellen tiltakozni, így kénytelenek voltak némán szemlélni, hogyan teszik tönkre mindazt, amit szüleik és nagyszüleik építettek.

A történetet egy ungvári nő mesélte el nekünk, aki a mai Kijevi parton született, és a családjuk birtokában három olyan ház volt, amelyet ebben a negyedben lebontottak. Gábor-Haraszimovics Márta jól emlékszik a folyópartra, sokat hallott róla édesanyjától, nagynénjétől, nagybátyjától és nagyapjától. Ők mesélték, hogy ez a hely egykoron gyéren lakott volt, mert a folyó időről időre elöntötte a partot. Néhány bolgár családnak volt ott kertje. Később, az Ung folyó mederszabályozásának első kísérletei után kezdtek ott házakat építeni. Óvatosságból viszonylag távol építették a parttól, hogy nagyobb árvíz esetén ne öntse el a víz az udvart. Az utca, vagy ahogy akkoriban nevezték, a Varga sor első lakója Samudovszki György varga volt, aki bőrkikészítéssel foglalkozott. A háza mögötti kertjében még sok évvel később is egy hatalmas betonmedence volt, amit a mester egykoron a bőrök áztatására használt. Lehetséges, hogy a termékeit itt, az utcában, a háza előtt értékesítette. Hiszen ismeretes, hogy a XIX. század derekán a Varga sor olyan hely volt, ahol a bőrmívesek és a saját szarvasmarhával rendelkező gazdák árultak.

György viszonylag fiatalon halt meg, négy gyereket hagyva megözvegyült feleségére. Valamennyien egy kis házban laktak a folyóparton, két házzal odébb laktak a rokonaik, a Bárdos család.

A csehszlovák hatalom megváltoztatta, vagyis cseh nyelvre fordította az utca nevét, így lett Koželužská (csehül – cserzőműhely). A XX. század '30-as éveiben azon a részen kőfalat húztak az Ung-parton, hogy megvédjék a területet az árvizektől. Akkoriban kezdtek el az ott élők új házakat építeni a régi kisházaik elé, s ily módon az egész utcasor előrehúzódott, kicsit közelebb került a folyóhoz.

1933-ban a Koželužská utca 19. szám alatt egy szép családi házat épített Samudovszkiék rokona, Bárdos Lajos, akit értelmiségiként tisztelet övezett, s aki a '30-as évek elején iskolaigazgatóként dolgozott Bátyúban. A kis szülői ház előtt Lajos egy érdekes kétszintes épületet húzott fel, amelynek a második szintjén egy hatalmas hall volt üvegtetővel.

A szoba is olyan világos és tágas volt, hogy a ház lakói azonnal megszerették, és Bárdosék vendégei sem győzték eleget dicsérni. Sajnos, a családoknál megmaradt tervrajzokon nincs feltüntetve a tervező neve, de a családi archívumban található egy szerződés, amely német nyelven íródott, eszerint Rozgon Artur ungvári építő és építész vállalta, hogy felépíti a házat a Koželužská utca 19. szám alatt.

A fiatalon elhunyt Samudovszki György fia, Ferenc szintén a '30-as években látott hozzá saját háza építéséhez. Ferenc fiatal korától szabónak tanult, és miután hazatért az első világháborúból, férfiruhát és speciális papi öltözetet készítő műhelyt nyitott.

Ferenc a szomszédságában élő cipész lányát vette feleségül, aki a régi házuktól feljebb, a párhuzamos Bozos utcában élt és dolgozott. Czurkó Erzsébet férjénél 10 évvel fiatalabb volt, gyorsan megtanult tőle varrni, és aztán időről időre női ruhákat varrt.

Kezdetben Ferencék szülői házába költöztek, majd 1935-ben saját házat építettek: tágasat, három szobával, hatalmas verandával és mosdóval. Ott élt a fiatal Samudovszki család bőségben és egyetértésben a gyerekekkel: lányuk, Gabriella 1930-ban született, Mária 1934-ben, fiuk, György pedig 1941-ben. Ferencnek, vagy ahogy akkoriban, a csehszlovák időkben hívták, Samudovszki Frantiseknek az egykori Rákóczi utca 11. szám alatt (mostani Volosin utca) volt műhelye. Amikor esténként hazafelé tartott, mindig betért a cukrászdába és édességet vagy akkoriban furcsaságnak számító egzotikus gyümölcsöket, narancsot vagy banánt vett gyermekeinek, akiket imádott.

Azokban az időkben a mesterek a tehetős középosztályhoz tartoztak, bizonyos státusszal rendelkeztek, részt vettek a társadalmi életben és gyakran jótékonykodtak. Samudovszki Ferenc szabó nagyon szerette a labdarúgást, ezért az ő társadalmi tevékenysége a sport fejlesztésére irányult Ungváron. Sok éven át támogatta az Ungvári Atlétikai Klubot (UAC), a klub focicsapatának és birkózóinak szurkolt. Ferencet néhány évig beválasztották az UAC elnökségébe.

Samudovszkiék barátkoztak Ciporszki Aurél ungvári cukrász családjával, Pap Mária helyi színésznővel és férjével, Jánossal, valamint Svingula Ilonkával és testvérével, Kuruc Emmával. Ez a társaság együtt járt piknikezni vagy moziba, ünnepek alkalmából összegyűltek, vagy csak egyszerűen vidáman töltötték együtt a szabad­idejüket.

Samudovszki Ferencet a második világháború éveiben behívták a magyar hadseregbe. Bevonulása előtt, mintha érezte volna, bezárta a műhelyét és hazavitte a berendezést. Egy évig volt távol, még levelet is alig kapott tőle a család. Amikor a férfi hazatért, Ungváron már szovjet hatalom volt. Az új rendszer nem engedélyezte Ferencnek, hogy újra megnyissa a szabászatát, ezért otthon kezdett el férfiöltönyöket varrni. Többször meglátogatták, mondván, nem dolgozhat így, még a berendezés egy részét is elvették tőle. De Ferenc mégis varrt, igaz, szinte titokban folytatta mesterségét.

Az új politikai realitásokat és életvitelt Ferenc rokona, Bárdos Lajos is képtelen volt elfogadni. 1951-ben feleségével elhagyta Ungvárt, és Debrecenbe költözött gyermekeihez. Az üvegtetős, modern házat egyelőre nem adta el, hanem rokonaira, lányára és Sa­mudovszki Ferenc vejére bízta. Abban az időben Ferenc legidősebb lánya, Gabriella már férjhez ment Haraszimovics Józsefhez, így a fiatal pár átköltözött Bárdosék házába. De a család csak részben tudta megőrizni az épületet, mert az udvarban álló régi házat a hatalom elvette, mondván, az nem volt Lajosra írva, hanem az elhunyt szülei nevén volt. Ráadásul a család bérbe adta, ez pedig már tilos, „nem munkából származó bevételnek” számított.

Épp a Molotov parton lévő Bárdos-házban élt szüleivel Gábor-Haraszimovics Márta, aki ezt a történetet elmesélte. Gyermekkora utcájára mind a mai napig képtelen könnyek nélkül visszaemlékezni: túl közel állt a szívéhez ott minden egyes ház és az utca valamennyi zuga. Márta néni jól emlékszik az összes épületre és azok valamennyi lakójára. Elmesélte, hogy a mai utcácskát, amely a Tolsztoj utcát a Kijevi parttal összeköti az egykori köjál oldalán, régóta szoroskának nevezték (s bár hallottunk olyan verziót, hogy a neve onnan ered, hogy gyakran használták vécéként, Márta néni azt mondta, ez nem igaz. Neve a magyar „szoros”, vagyis szűk, keskeny szóból eredt). Napjainkban ez egy széles utca, de korábban valóban szűk, sötét átjáró volt. A szoroska sarkán egy kétszintes többlakásos ház állt, amelyet a helyiek a falak színe miatt Sárga háznak neveztek. Tovább az utcában viszonylag egyszerű egyszintes házak sorakoztak, amelyek közül kitűnt a modern Bárdos-ház, majd két házzal odébb Samudovszkiék háza állt szép erkéllyel. Érdekes, hogy a csehszlovák érában Bárdosék háza a 19. szám alatt állt, míg a szovjet időkben már 8. számú lett. A Samu­dovszki-ház a 11. szám alatt volt.

Így volt a '70-es évek elejéig. A városi tanács akkor döntött úgy, hogy a Molotov part és a Tolsztoj utca közötti területen építik fel az új színházat. A Tolsztoj utcától kezdték el a házak bontását, a lakókat addigra új lakásokba költöztették. Márta néni felidézte, hogy néhány évig tartott az építkezés a házaik mögött a folyóparton: a régi házakat lebontották, a gyümölcsösöket kivágták, a munkagépek hatalmas gödröt ástak az alapnak, majd elkezdődött a színház építése. Az Ung-parton élők közül mindenki tudta és értette, hogy hamarosan az ő portájukra is hasonló sors vár, de az utolsó pillanatig nem költöztek el. Amikor az építkezés elérte a házukat, és Samudovszki Ferenc gyümölcsöskertjében egymás után vágták ki a gyümölcsfákat és a hatalmas diófákat, az öreg Ferenc a szívéhez kapott, mintha ki akarta volna tépni a fájdalmat. 1974-ben halt meg, így szerencsére nem látta, hogyan dózerolják le a gyerekei és unokái számára épített házat.

A Bárdos-ház elsőként került bontás alá. A lakókat 1978-ban költöztették ki belőle, a tulajdonosnak, Lajosnak a hatalom pénzügyi kárpótlást fizetett. Sa­mudovszki Ferenc háza tovább állt, abból 1984-ben költöztették ki a lakókat. Bizonyos idő elteltével Ferenc fia, György állt és nézte, hogyan bontják le apja házát. Majd elmesélte a rokonoknak, hogy nem szedték szét a házat az alapokig, a buldózer elegyengedte a téglát a fundamentum fölött, beledózerolta a kerítést is, és mindebből egy kisebb domb képződött, amelyre aztán földet szórtak. Most ezeken a dombokon van a virág­ágyás a színházba vezető lépcsők két oldalán. Ezeken nőnek a fenyőfák, amelyek gyökerei talán a Varga sor házainak régi tég­láit és kerítéseinek maradványait szövik be. Nos, ha arra járnak, nézzék meg, hogyan képesek az egyszerű dombok megőrizni a város történetét.

Tetyana Literáti, Pro Zahid/
Rehó Viktória