Eltűntek az EU kárpátaljai határátkelőkre elkülönített támogatásai

2018. július 19., 19:40

Eltűntek az Európai Unió (EU) ungvári és asztélyi határátkelőre elkülönített támogatásai. Öt évvel ezelőtt az EU több mint 4,5 millió euró előleget különített el a kárpátaljai vámhivatalnak az említett határátkelők felújítására. Azóta nem kevés idő telt el, viszont a határátkelőkön semmilyen eredményt nem tudnak felmutatni. Európa – érthető okokból – a támogatásokat erre a célra megszüntette, az ukrán állam pedig szintén nem finanszírozza a munkálatokat.

A szlovák és a magyar oldalon az átkelők már hosszú ideje elkészültek, az ukrán oldalakon pedig csak befejezetlen építkezési munkálatokat láthatunk. A felújító cégek megkezdték a munkálatokat, néhány hónap alatt szinte mindent „szétbombáztak”, majd félbehagyták az elkezdett munkát – írja az uzhgorod.net.ua hírportál az ICTV riportjára hivatkozva.
A tévécsatornának több ukrán állampolgár fejezte ki felháborodását mindkét határátkelőn, elmondásuk szerint az ügy az egész ország szégyene. Sem a vámhivatal, sem pedig más illetékesek nem tudnak kézenfekvő magyarázatot adni a történtekre: mindenki egymásra mutogat. Arra a kérdésre, hogy mikor fogják befejezni az elkezdett munkálatokat, senki nem ad választ.

(uzhgorod.net.ua/VV)